Vajdaság
Pancsova: A vonatok 30 helyett 120 kilométeres sebességgel közlekednek
Betűméret:             

Az Oroszországi Vasutak (RZSD) közölte, hogy befejezte a Belgrád és Pancsova közötti vasútszakasz felújítását, a projekt megvalósításának értéke pedig mintegy 90 millió dollár volt. A felújításnak köszönhetően a vonatok 30-50 kilométeres óránkénti sebességét 120-ra növelték, egyúttal megnőtt a közlekedés biztonsága és a vonatok befogadóképessége is.

„A munkálatok 2014 márciusában kezdődtek meg, amely keretében 16 kilométeren újítottuk fel a meglévő vágányt, valamint kiépítettük és villamosítottuk a második vágányt, továbbá kiépítettünk két állomást, két megállót, és a Temes folyó fölötti hidat 242 méteren‟, áll a közleményben. (Sputnjik)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kisebb tornádó volt Óbecsénél - illusztráció
2025. ÁPRILIS 18.
[ 20:23 ]
Az Újvidéki Jogi Kar 2025. május 5-én folytatja az összes oktatási tevékenységet – így döntött ma a kar Oktatási-Tudományos Tanácsa. Az Újvidéki Egyetem Jogi Karának hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a ma megtartott ülésen az Oktatási-Tudományos Tanács 18 szavazattal mellette, nulla ellenében és két...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 18:56 ]
Békésen ért véget az a tiltakozás, amelyet egyetemisták és civilek szerveztek csütörtökön a vajdasági képviselőház épülete előtt, az ülés ideje alatt. A résztvevők a megmozdulás végén néma főhajtással emlékeztek meg az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatairól, majd szétszéledtek. A...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 15:46 ]
Az újvidéki blokádot tartó egyetemisták ma a vajdasági képviselőház épülete előtt gyűltek össze, nem sokkal a tartományi parlament ülésének kezdete előtt. Az épületnél teljes rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök kordona állt. A diákok és az őket támogató polgárok egy része eljutott az épület hátsó...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 10:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó