A Nada (Remény) nevű hajó adhat reményt arra, hogy megtalálják a 15 éves Vitéz Barbara testét, aki a hivatalos közlés szerint három hónappal ezelőtt a zentai hídról beleesett a Tiszába.
A zentai Tisza mentőcsapat február 27-én folytatja a folyó részletes átkutatását ezzel a hajóval, amely háromdimenziós szkennerrel rendelkezik, írja a Blic.
„Már korábban is meg akartuk ezt tenni, de objektív okok miatt erre nem volt lehetőség, mert a folyó be volt fagyva. A Tiszán erősek az áramlatok, s továbbra is érvényben van a hajózási tilalom” – magyarázza Baranyi Nándor, a Tisza mentőcsapat elnöke.
Emlékeztet arra is, hogy a lány teste utáni 40 napos kutatást január 5-én függesztették fel a jég miatt.
„A napokban folytatjuk a kutatást a háromdimenziós szonárral, amit az ópazovai egyesület bocsátott a rendelkezésünkre. Rászereltük a zentai Zoran Milosavljević tulajdonában lévő Nada nevű hajóra, s reméljük, hogy végre sikerül megoldanunk a három hónapja húzódó rejtélyt” – mondta Baranyi.
A hivatalos verzió szerint Vitéz Barbara tavaly november 25-én 22 óra körül két barátjával a zentai hídon tartózkodott, ahol megcsúszott, s a szolgálati lejáraton keresztül mintegy tíz méterről a hideg folyóba zuhant. Szülei nem hiszik, hogy a kislány a folyóban életét vesztette, ezért a keresés kibővítését kérték.
![A tartományi kormány több mint 30 millió dinárral támogatja az energiatakarékos világítást a közintézményekben - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tartomanyi-kormany-tobb-mint-30-0_cikkmore.jpg)
![Mitrovica az első szerbiai város, ahol a szülő-gondozónak fizetés és biztosítás jár - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Mitrovica-az-elso-szerbiai-varos-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!