Tévedésből majdnem teljesen elhordták Nagykikinda egyik nevezetességét és archeológiai lelőhelyét, a környék egyetlen dombját. A szabadkai Műemlékvédelmi Intézet szakértői szerint 3,5 méter mélységben tették tönkre a lelőhelyet, írja a Blic napilap.
Dragan Malešević, az Almex vállalat helyi vezetője elismeri, hogy hibát követtek el, de szerinte nem semmisítették meg a lelőhelyet, mert csak kisebb mennyiségű földet mozgattak meg. A terület az ő birtokukban van, és az öntözés könnyítése miatt kezdtek a munkálatokba „Elismerem, hogy hibáztunk, hiszen nem értesítettük az illetékeseket, nem kértük ki a véleményüket, és így elhordtunk egy kisebb mennyiségű földet. Az azonban nem igaz, hogy a lelőhelyet tönkretettük, hiszen csak odébb raktunk az 5-6000 köbméter földből mintegy tízet” – magyarázta Malešević, és hozzátette, hogy az ő vállalatuk viseli a gondját a helyszínnek, ezért nem viselkednek arrogánsan.
A cég 2011-ben magánosította a Kinđát, és az illetékes szerint azóta senki sem értesítette őket arról, hogy a domb védett. A gépekkel végzett munkálatokat látva előbb a helyi hegymászók reagáltak, majd a múzeum, amely értesítette a szabadkai Műemlékvédelmi Intézetet.
„Helyrehozhatatlan kár keletkezett, és tönkretették Nagykikinda egyik szimbólumát“ – állapították meg az intézet munkatársai. Noha még nem végeztek archeológiai kutatásokat, feltételezhető, hogy a domb földjében rézkori leletek találhatóak. Magas rangú személyeket temethettek el ott, magyarázta Lidija Milašinović, a nagykikindai múzeum igazgatója.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!