Ez akkoriban történt, amikor a póznáról leverték a gólyafészket, mert nem ő hozza a gyereket, hanem a gyerek az születik, akkor pedig a fránya madara is szálljon csak le a földre. Az illúziókkal együtt. Akkor elkezdődött a szentek gyalázása, hitek és eszmék rombolása, ember és emberség megcsúfolása. Amikor az Istent Vaszibának nevezték, na akkor volt, hogy Mikulás Miklós és Nyúl Béla is hatályon kívül helyeztetett, sok egyébbel egyetemben. S akkor a két gyalogos földönfutó összebútorozott. Hosszú ideig bizonytalan volt a helyzetük, miközben gőzerővel folyt a tisztogatásnak nevezett pucoválás a nagy ideológiai seprűvel. Mondván, a gyereknek nem álomvilágban kell kóvályognia, tévelyegnie, hanem a rögvalóságon állnia két lábbal, s építenie a sokoldalúan boldog jövendőt. Mi az, hogy karácsony, és mi az, hogy húsvét? A gyermek ünnepeljen csak november hetedikén, meg augusztus huszonharmadikán, az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadítási forradalom évfordulóján! Igen.

Eközben a két kétes egzisztencia önsajnálattal, némi meghasonulással múlatva az időt, sorsára várt. Az pedig bekövetkezett. Ideológiai főmufti kitalálta, hogy nem kell kitalálnia, mert a Nagy Testvér már kiagyalta a télifa ünnepet Télapóstól, puttonyostól, szánkóstól, mindenestől - azt csak át kell venni kreatívan. Jön a jóöreg Télapó, aki megajándékozza a gyereket, a karácsonyt pedig el lehet felejteni angyalostól, sejtelmes függönylebbenéstő, csengőhangostól, mindenestől. Erre a szerepre - mármint a Télapóéra -, kis ideológiai átképzéssel kiválóan alkalmassá lehet tenni Mikulás Miklóst.

Nyúl Bélát pedig leveszik a naptárról a húsvéttal együtt. Maradjon legfennebb a főtt tojás és a füstölt sonka, mert zabálni, azt azért az elvtársak is szerettek.

Nyúl azonban nehezebb tészta volt. Közismert vakmerőségével ellenállt az ajánlatnak, hogy tavasz ünnepen lépjen fel amolyan másodhegedűsként, mondjuk egy népművészeti kiállításra álljon be tojást festeni. Pirosra, sárgára és kékre. A pirostojást. Mindezt ő, a húsvéti nyuszi? Hát nem!

- De uraim! - mert azt hitte, hogy urakkal van dolga. - Hiszen én tojom a húsvéti tojást!... - Mit csinál maga szerencsétlen? Tojik? Hát akkor a tyúk mire való?

- A tyúk is tojik, de az más... - rikácsolta kétségbeesetten Nyúl Béla. - Az minden nap. Én meg csak húsvétkor, húsvéti pirostojást. A gyermekek örömére. Hát nem értik?...

Persze, hogy nem értették, csak röhögtek, s kicsit csodálkoztak az ellenszegülő vakmerőségén, aki nem tart a retorziótól. Mert bántak el ők már nagyobb hősökkel is, mit nekik egy gyáva nyúl. Aki bátor. Na, mindegy.

- Nézze, Nyúl elvtárs - mondta a főokos. - Maga tojást fog festeni. Szép népi motívumokat. Ezzel hozzájárul a népművészeti szövetkezet anyagi prosperitásához, egyben pedig szeretett hazánk sokoldalú felvirágoztatásához, megértette?... Vagy nyúlpaprikást csinálok magából, rohadt mezei szabotőr!

Az évek pedig teltek, múltak ebben a se veled, se nélküled állapotban, Mikulás Miklós immár Télapóként kereste keserves kenyerét. Évközben eljárt Nyárittyenbe jeget aszalni, közben pedig vigasztalta Nyúl Bélát, hogy egyszer még eljöhet az idő, amikor szükség lesz a húsvéti pirostojásra. Nyúlnak azonban elment a tojhatnékja. Egy idő után úgy érezte, hogy hiába jön a tavasz, közeleg a szinte már elfeledett húsvét ideje, neki nincs ingere - megszűnt a tojóképessége.

Eljött azonban törvényszerűen az ünnepek újjászületésének ideje, amikor az emberek újra gyermekként örülhettek a megváltozott világnak: a tévé három nyelven kívánt boldog karácsonyt, és libbent a függöny, megszólalt a csengő, és újra az angyal hozta a karácsonyfát a gyerekeknek és a gyermeteg felnőtteknek, mennyből az angyal, eljött hozzátok pásztorok, pásztorok...

Ez volt decemberben. Tavasszal aztán szokatlanul izgága lett Nyúl Béla, aki egy húsvét előtti napon ezzel állított be Mikulás Miklóssal közös lakhelyükre:

- Tojós vagyok!

- Ezt meg honnan szeded?

- Mondta az urológusom.

A két hatályon kívül helyezett ekkor diadalmas táncba kezdett, ami nem tartott sokáig, mert Nyúl kirohant, és összetojta magát. Bokortól bokorig, mindenütt hagyott pirostojást, hagymahéjjal festettet meg pingáltat vagy csak sima pirosat, ami a csövön kifért... Hogy reggel legyen minek ujjongjanak a gyerekek és a gyermeteg felnőttek.

Hát - itt a vége, fuss el véle, holnap, és ezentúl mindig, minden ünnepen, legyen a te vendéged: kellemes húsvétot kívánunk!

_{Kolozsvár, 2010.03.30.}