Valahol Makó és Jeruzsálem között félúton, Hencidától Bonchidáig ért az a kis ország, amelyben polgár és polgárné élt, éldegélt polgári életet, polgári körülmények között. Ami azt jelenti, hogy nem flancban-fényűzésben, csak amúgy szerényen, polgáriasan. Megvolt mindenük, de semmivel sem több az elégnél. Amikor polgárné bevásárolni indult a közeli alimentárába vagy az aprozárba, polgár nem szólt utána, hogy szívem, aztán takarékosan, és nem azért, mert olyan fenejó finom ember volt, hanem mert tudta, hogy polgárné csak arra költ, amire kell, nem másra. Nem lehetett nagy lábon élni, mert az ilyenekkel, a nagy lábon élőkkel szemben a hatóság nyomban elrendelte a vagyonosodási vizsgálatot.

Hát így éltek, éldegéltek félhangosan, viszonylagos békességben, amikor egy szép napon hozzájuk is beköszöntött a felvilágosodás. A nagy rájövés. Amikor okosék rájöttek, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene, hanem sokkalta rosszabbul, tehát javítani kell rajtuk, mármint a dolgok menetén. Mivel lehet javítani? Demokráciával. Többpártrendszerrel. Na, akkor lássunk hozzá, mondták, és miközben első ténykedésükként elkezdték átfesteni a "Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszót "Szolidaritást a diktatúrában senyvedő népekkel!"- re, nem vették észre, hogy kezdenek beszivárogni a pirézek. Hogy kik voltak a pirézek. Hát azok, akik addig is ott voltak, de csak most kezdtek igazán beszivárogni. (Mert azelőtt teljesen bent voltak - ugye érthető?) Mindenhová. A vállalatvezetésbe, a felügyelő bizottságokba, az önkormányzatokba, a pályázatokat elbíráló grémiumokba, a pártokba, a karhatalmi szervekbe és szervezetekbe, a különböző tanácsokba - mindenütt kezdtek ott lenni, ahol osztogattak és fosztogattak!

És ebben volt a stika: polgáréknál fosztogattak, maguknak és a csókosaiknak osztogattak.

Polgárék csak néztek ki a fejükből, hogy hát mi történik itt körülöttük és velük. Privatizáció - ezzel kezdődött a rablás. Aztán sorra kerültek polgárék is: először az autót vitték el a ház elől, a parkolóból, mondván, hogy amúgy is lízingelt, akkor pedig nincs joguk. Aztán a mosógépet, nem voltak tekintettel polgárné reumás kezére, amelyen az ízületek már deformálódtak, szegénynek. Ezután következett a hűtőgép, a gáztűzhely, a falra szerelhető konyhabútor, egy túlbuzgó piréz még a faliórát is leakasztotta. De ugrott a telefon, a mobil is, végül következtek a bútorok, aztán a garázs se maradhatott ki, fűnyíró, bicikli, szerszámok - minden! A teljesen lecsupaszított ház került sorra, onnan is kirakták őket, mert mivel polgár időközben munkanélküli lett, nem tudta törleszteni a devizahitel-részletet. Polgár és polgárné tehetetlenül állt az udvar közepén, és amikor az ember szinte sírva megkérdezte a pirézt, hogy akkor ők most hol fognak lakni, azt a választ kapta, hogy majd az eperfán - s azzal a végrehajtó egy mozdulattal lerántotta róluk az utolsó szál ruhát!... (Itt hívjuk fel tisztelt olvasóink figyelmét, hogy az ezután következőket 12 év alatti gyermekeknek csak szülői felügyelet mellett ajánljuk. Mert az embermese itt horrorisztikusba megy át).

Uram, láss csodát, a pucér emberpárt tetőtől talpig szőr lepte be.

Mindenütt! Sűrű, sötét szőrzet. Az arcukat is. Az asszonynak is. Az arcuk megnyúlt és csontosabb lett, a homlok csapott, a felső fogsor előre ugrott, a karjuk megnyúlt, majdnem a földig ért, a lábuk viszont megrövidült - őrület, néztek egymásra elborzadva. Az asszony - aki nemrég még polgárné volt - ijedtében felszökkent az eperfára, könnyedén és kecsesen. A továbbiakban ott borzadozott. Az ember - aki nemrég még polgár volt - ököllel döngette a mellét és torkaszakadtából üvöltött:

- Ezek majmot csináltak belőlünk!...

Emberszabású majmot. Szerencsére, mert így maradt némi remény az emberré válásra. Újra. (Mert akkor a mi mesénk is más fordulatot vett volna, ha hőseinkből félmajmot, mondjuk közönséges vagy más néven - helytelenül - macskamakit csinálnak. Miért, van ilyen, csak lehet, hogy a műveletlen pirézek nem tudnak róla). Az ember, aki emberszabású majom volt, ugyancsak könnyedén felugrott az eperfára, kézen fogta emberszabású párját és azt mondta:

- Anyukám, kezdhetünk mindent elölről - és lesegítette a fáról. Majd kézenfogva elindultak valamerre, az emberré válás irányába.

_{Kolozsvár, 2010.04.10.}