Hencidától Bonchidáig ért a hetedhét országra szóló lakodalmi menet, elöl a muzsikus kisebbségiek (újabban romák, azelőtt cigányok) húzták keservesen, hogy aszongya "Fől, fől ti rabjai a földnek! Fől, fől te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek. Rabságunknak vége már." Őket követte a menetben az ifjú pár fekete Mercedese, felpántlikázva piszkosul, felvirágozva, felluftballonozva rendesen, ahogy illik, bent, a hátsó bőrülésen (ezt rendelésre szereli be a gyár több más extrával) a boldog fiatalság szépségesen, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem, mert csak úgy csillogott-villogott rajtuk a sok arany ékszer, gyémánttal kikövezve. Ezután a lakodalmas menet, hát az káprázatos volt, az a sok BMW, az Audi 6-osok, a menő, feltuningolt terepjárók (Pagero, Land Rover, Mitsubishi és társaik), hogy a szegény ember szíve csak úgy repdesett a látvány gyönyörűségétől. Mert ugye a szegény ember is kell a történethez, hiszen közönség nélkül mit sem érne az egész felhajtás. Hogy még jobb kedvre derítsék az útszéli szájtátókat, ki-kihajítottak egy-egy kalácsot, üveg köményes pálinkát, hadd szédüljön s zavarodjon a feje a csórónak, mert a tisztánlátás csak ártana neki. Azért maradt neki, a szegény embernek, látvány is. És a forradalom, a tüntetés a főtéren, a szép jelszavak skandálása ("Le a diktatúrával! Le a diktátorral! Éljen a szabadság!"), amiért aztán jól a szeme közé lőnek, hogy az agyveleje felkenődik a könyvüzlet falára. De ne legyünk ünneprontók, csak a szépre emlékezve lássuk, mi történik ezután egy ilyen lagziban.

Forradalom után következik - akár hiszik, akár nem - a privatizáció.

Az ajándékok rovancsolása után az ifjú pár szorgos számolásba kezdett, és megállapította, hogy nem elég. A zsozsó. Erre az ifjú férj odaállt az anyósa elé, hogy:

- Nagyságos anyámasszony, életem, halálom, kezébe ajánlom, hitel kell! A bankjától.

Attól a banktól, amelyet a proletár diktatúra idején a dolgozó nép nevében apámuram államosított, s amelynek a vezetését az új hatalom anyámasszonyra bízta, mondván, hogy - mivel "azelőtt" is ezt csinálta - neki van hozzáértése. Volt is, kapott az ifjú pár hitelt, kamatmentesen, hát ki is kaphatott volna, ha nem ők. Mert kell a pénz a privatizációra, hogy amit azok a gazember kommunisták eloroztak a becsületesen dolgozó tőkésektől, azt most a még tisztességesebb proletár arisztokrácia visszavásárolja állambácsitól - tisztes áron.

Mielőtt a mesehallgató horkolni kezdene (mert ugye a mesének unalmasnak kell lennie, hogy elaltasson), megnyugtathatjuk, hogy az elkövetkezőkben sem lesz szó politikáról (fujj!), csak beiktatunk egy laza gazdasági jellegű kurzust arról, hogyan kell vagyont csinálni. Politikamentesen. Végy egy olyan állami ingatlant, amire állambácsinak a jövőben is szüksége lesz. Pénzzel és kapcsolati tőkével (ez az ismerősöm ismerősének az ismerőse is jó elvtárs!) vásárolj. Ez utóbbi a fontos, amivel a kamatmentes hitelt is szerezted. Ugyancsak a kapcsolataid révén, s némi kenőpénzzel (mert az ateisták is tudják, hogy Krisztus koporsóját se őrizték ingyért) érd el, hogy az állam tétesse rendbe az ingatlant, hogy legalább duplájára növekedjen az értéke. Amikor ezzel megvagy, elgondolkozhatsz rajta, hogy akkor most mi legyen: esetleg jó áron eladod... de még jobb - na, itt jön a csavar! -, ha visszaadod az államnak. Bérbe! Havonta annyiért, amiből törleszted a hiteltartozást (kamatmentesen!), s még marad neked is némi pénzmag. Amit újra befektetsz egy hasonlóan előnyös üzletbe, mondjuk egy kádkőgyárba. Ott már nem is kell mást tenned, mint lenyúzni a munkásosztály bőrét, és kicserezni, hiszen úgy tanultad marxizmusból, hogy ezt teszik a rohadt kapitalisták, ami most már magad is vagy.

És ez nem politika.

Csak a rusnya valóság, ami nem áll jól a mesének, és ezért most szíves elnézését kérjük a mesehallgatónak, de - elcsúszott a penna... A szándékunk nemessége mentesítsen, hiszen csak annyit akartunk elmondani embermesében, hogy mi a vagyonosodás titka manapság. Hát ez: jól kell nősülni. Ilyen egyszerű.

Közben azonban figyeljünk a menyegzőre is, ahol most épp a menyasszonytánc kezdődik. Már húzzák is a hangászok (a rasszizmusnak még az árnyéka is elkerüljön minket), hogy aszongya: "Semmik vagyunk, minden leszünk!..."

_{Kolozsvár, 2010.02.15.}