Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Nagykikindán több mint 200 fülesbagoly tanyázik a város központjában
Betűméret:             

Nagykikindán idén is megtartották a már hagyományosnak számító Sovember elnevezésű rendezvényt, amely a fülesbaglyok, vagyis Észak-Bánát legismertebb „nagyköveteinek” eseménye.

A bagolyszámláló járőrök, vagyis mintegy 50 diák – a Szerbiai Madárvédelmi és Madárkutató Egyesület tagjaival együtt – több mint 200 fülesbaglyot számolt meg a város központjában. Ezzel Nagykikinda a baglyok egyik legnagyobb városi telelőhelyévé vált a világon.

Noha a baglyok száma a téli hónapok során folyamatosan növekszik, a bagolyszámláló járőrök eddigi adatai alapján már több mint 200 fülesbaglyot észleltek.

A Szerbiai Madárvédelmi és Madárkutató Egyesület új fészkeket biztosított a baglyok számára, hogy még több madár érkezzen a városba.

„A mezőgazdasági termelők jól tudják, milyen problémát okoztak az elmúlt években a rágcsálók, de a baglyok nagy segítséget nyújtanak ebben. Úgy tűnik, hogy ez is hozzájárult a számuk növekedéséhez. Meg kell említenem, hogy az idei tél is enyhe eddig, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a madarak egy része szétszóródott a városban. Januárra a számuk további növekedésére számítunk” – magyarázta Milan Ružić, a Szerbiai Madárvédelmi és Madárkutató Egyesület igazgatója.

A baglyok száma minden évben változik, ezért az egész téli időszak alatt, tehát február végéig követik az egyedek számát, hogy pontosabb képet kapjanak arról, hány madár található a város főterén, írja az RTV.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Újabb tizenhat vonuló parti madárfaj, köztük Magyarországon is átvonuló faj került át magasabb fenyegetettségi kategóriába a Természetvédelmi Világszövetség úgynevezett vörös listáján - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) csütörtökön az MTI-t. Ez a lista nemzetközi...
2024. NOVEMBER 7.
[ 13:42 ]
A klímaváltozás helyzete Szerbiában összetett és súlyos, a becslések szerint ez a terület gyorsabban és nagyobb mértékben melegszik, mint a globális átlag – hőmérséklete 1,8 Celsius-fokkal emelkedett, nyaranta pedig akár 2,6 fokkal is – nyilatkozta ma Sandra Dokić, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára. Dokić...
2024. NOVEMBER 4.
[ 11:40 ]
A párizsi városháza csütörtökön rendeletben "korlátozott forgalmú övezetté" nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni. A rendelet szerint az 5,5 négyzetkilométernyi területre csak a sürgősségi...
2024. OKTÓBER 31.
[ 21:59 ]
Beolvasás folyamatban