Saul Luciano Lliuya több mint tízezer kilométerre él a cég németországi központjától, de amellett érvel, hogy a fosszilis energiahordozók elégetésének globális hatása van.
Elkezdődött Németországban az a precedensértékű per, melyben egy perui gazda próbál meg kártérítést behajtani a világ egyik vezető energetikai cégétől. Saul Luciano Lliuya azzal érvel, hogy az RWE vállalat a fosszilis tüzelőanyagok égetésével hozzájárul a klímaváltozáshoz, ami miatt olvadnak a gleccserek a szülővárosa, Huaraz fölött. A férfi 17 ezer eurót szeretne kapni a város árvízvédelmének megerősítésére.
„Tíz évet vártunk erre a napra, erre a döntő napra. Nagyon izgatott vagyok. Remélem, hogy minden jól fog menni. Az a helyzet, hogy a gleccserek olvadnak. Igen, sajnos a hegyek szenvednek, és ennek következményei vannak. Ezért vagyok itt, és ezért küzdök a klímaigazságosságért” - mondta a tárgyalás előtt Lliuya, akinek az ügye a szakértők szerint környezetszennyező cégek elleni perek sorának ágyazhat meg, írja az Euronews.
„Az RWE kibocsátása akkora, mint egész országoké, például Hollandiáé és Belgiumé. Ezért választottuk az RWE-t, és lehet, hogy mások is fogják követni. Remélem, hogy egyértelmű bizonyítékokkal távozunk majd a bíróságról azt illetően, hogy az RWE hozzájárult a perui emberek veszélyeztetéséhez. Ha így lesz, és jövőre lezárul az ügy, akkor más kibocsátók ellen is felvesszük a harcot" - jelentette ki a férfi ügyvédje.
A több mint 120 éves RWE eddig semmilyen tevékenységet nem végzett Peruban. A cég szerint veszélyes precedenst teremthet, ha egy olyan jelenségért, mint amilyen a globális felmelegedés, egyéni szereplőket hibáztatnak - sőt, ennyi erővel akár minden egyes autóst is felelősségre lehetne vonni a klímaváltozásért.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!