Gazdaság
Ismét sztrájkot hirdettek a belgiumi Charleroi repülőtéren, az összes induló járatot törlik kedden
Betűméret:             

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt kedden - jelentette hétfőn a Belga belga hírügynökség.

Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes járatokat átirányítanak.

A törlés 89 járatot, azaz mintegy 1600 utast érint, akik eldönthetik, hogy másik időpontra foglalnak helyet vagy visszakérik a jegy árát.

Charleroi-n - ahogy Belgium másik nagy repülőterén, a zaventemin - már október 1-jén is beszüntették a munkát, a biztonsági személyzet akciójához akkor más dolgozók, köztük a takarítók is csatlakoztak. A sztrájkkal fel akarták hívni a figyelmet az "alapvető fontosságú munkát végző" alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

Az új felhívásban a szakszervezetek azt vetették a munkaadók szemére, hogy nem tartják tiszteletben a párbeszédet. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Goran Vesić, szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter bejelentette, hogy a jövőben egyetlen beruházó sem kaphat használatbavételi engedélyt anélkül, hogy igazolná az építési hulladék megfelelő kezelését. Ez egy új szabályzat része, melynek célja a hulladék illegális elhelyezésének...
2024. OKTÓBER 19.
[ 11:51 ]
Az Adóhivatal ma közölte, hogy a Szerbia-szerte végzett ellenőrzése során 62 pékség és cukrászda közül 45 – tehát több mint 72 százalékuk – nem tartotta be az elektronikus pénztárgépekre vonatkozó előírásokat, és nem adott ki nyugtát, ezért a törvényi rendelkezéseknek megfelelően, ezen vállalkozások esetében...
2024. OKTÓBER 18.
[ 18:08 ]
A mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy a nyers tejben az aflatoxin M1 megengedett határértéke továbbra is 0,25 μg/kg marad a következő egy évre, vagyis 2025. december 1-ig. A döntést a kukorica, az állati takarmányok és a nyers tej vizsgálati eredményei alapján hozták meg, a minisztérium pedig folyamatosan...
2024. OKTÓBER 18.
[ 14:20 ]
Beolvasás folyamatban