Gazdaság
Siniša Mali: Szerbia három százalék alatt tudja tartani a költségvetési hiányt, és minden projektet befejez 2027-ig
Betűméret:             

Siniša Mali, Szerbia első miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere ma Washingtonban kijelentette, hogy Szerbia képes lesz a költségvetési hiányt három százalék alatt tartani a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött új megállapodás ideje alatt – amely 2024 decemberétől 2027 decemberéig tart –, valamint befejezni az összes tervezett projektet.

Mali az IMF és a Világbank éves találkozóján vett részt, ahol tárgyalásokat folytatott Bo Li-vel, az IMF vezérigazgató-helyettesével, a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével, de találkozott Alfred Kammerrel, a valutaalap európai részlegének igazgatójával is.

A találkozók után Mali a sajtónak elmondta, hogy Szerbia nemcsak képes lesz három százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, de ennek köszönhetően tovább csökkentheti az államadósság GDP-hez viszonyított arányát, és elérheti a Szerbia 2027 programban meghatározott célokat, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Október 28-án, hétfőn 13 órától figyelmeztető sztrájkot tartanak a szerbiai kamionsofőrök, közölte ma az őket tömörítő szakszervezet. A békés tiltakozás elsősorban a határátkelőkön okoz majd várhatóan fennakadásokat, hiszen a sztrájk a Batrovci, Gradina, Kelebia és Horgos határátkelőket fogja érinteni. A...
2024. OKTÓBER 23.
[ 13:24 ]
Szerbia gazdasága 2024-ben 3,9%-kal fog növekedni, majd a növekedés 2025-ben 4,1%-ra gyorsul – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett gazdasági előrejelzéséből. A globális gazdaság várhatóan 2024-ben és 2025-ben egyaránt 3,2%-kal fog növekedni, ami megegyezik az áprilisi előrejelzéssel – áll az IMF...
2024. OKTÓBER 22.
[ 19:40 ]
Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt kedden - jelentette hétfőn a Belga belga hírügynökség. Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a...
2024. OKTÓBER 22.
[ 7:25 ]
Beolvasás folyamatban