Gazdaság
Nyomást gyakorolnak a mezőgazdasági termelőkre
Betűméret:             

Több mezőgazdasági szervezet képviselői figyelmeztettek ma, hogy a hazai mezőgazdaság helyzete válságos, és azok a termelők, akik nyíltan beszélnek erről, állami fenyegetéseknek és nyomásgyakorlásnak vannak kitéve.

Milan Pajić, a Naše mleko szabácsi (Šabac) szervezet tagja elmondta, hogy a tavaly májusi tiltakozások óta a gazdákat folyamatosan zaklatják, megfélemlítik és zsarolják, közölte a polgárok kezdeményezés

Pajić hangsúlyozta, hogy ezeknek a nyomásgyakorlásoknak egyik formája a gyakran névtelen bejelentések alapján történő ellenőrzések, de a gazdák úgy vélik, hogy valójában a mezőgazdasági minisztérium áll mögöttük. Hozzátette, hogy nem ritkák azok az esetek sem, amikor „fekete furgonok járják a falvakat, és elviszik a gazdákat, hogy különféle eszközökkel próbáljanak meg hatni rájuk”, írja a FoNet.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyaiak már évek óta várják, hogy városukban is megnyíljon a kedvező árairól ismert német diszkontáruház, a Lidl üzlete. Nem kell már sokat várniuk, hiszen december 12-én, csütörtökön nyit az áruház a Fő utcán. "Azokat a vásárlókat, akik csatlakoznak hozzánk a megnyitó napján, a már jól ismert, kiváló...
2024. DECEMBER 2.
[ 12:33 ]
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter ma megbeszélést folytatott Emanuele Giaufret-val, az EU szerbiai nagykövetével az energetikai szektor reformprogramjáról és az abban meghatározott intézkedésekről, valamint a ritka ásványi nyersanyagok és elektromos járművek értékláncáról szóló...
2024. NOVEMBER 30.
[ 11:29 ]
Az 55. Nemzetközi Turisztikai Vásáron bemutatkozott a tartományi gazdasági és turisztikai titkárság, amely a „Vajdaságból a legjobb” jelzéssel népszerűsítette a vajdasági borászatokat, valamint a tartomány turisztikai és vendéglátóipari iskoláit. A vásár utolsó napján a titkárság pavilonjában régi mesterségek is...
2024. NOVEMBER 29.
[ 20:00 ]
Beolvasás folyamatban