A kormány főtitkárságának 160 millió dinárt utaltak át a költségvetési tartalékból egy, az EXPO 2027 kiállításhoz kapcsolódó esemény megszervezésére.
A Forbes Srbija értesülései szerint a pénzt a Nemzetközi Tervezési Találkozó (International Planning Meeting) megszervezésére hagyták jóvá, amelyet Szerbia, mint az EXPO Belgrade 2027 házigazdája rendez.
Az eseményt június 10-én és 11-én tartják Belgrádban. A költségvetési tartalék felhasználásáról szóló határozatot a Hivatalos Közlönyben is közzétették.
A találkozó júniusi megrendezését korábban már Dušan Borovčanin, az EXPO 2027 vállalat igazgatója is bejelentette.
Szervezőbizottságot is felállítottak
A kormány nemrégiben bizottságot hozott létre az esemény megszervezésére.
A szervezőbizottság elnöke Siniša Mali pénzügyminiszter, helyettese pedig Luka Tomić, a pénzügyminiszter kabinetfőnöke.
Az elnök és helyettese mellett a bizottság 12 tagból és azok helyetteseiből áll. A bizottság szakmai és adminisztratív támogatását a kormány főtitkársága biztosítja.
A 021.rs arra emlékeztet, hogy korábban módosították a kormány főtitkárságáról szóló rendeletet is, amely kimondja, hogy a titkárság szervezési, technikai és adminisztratív feladatokat lát el olyan, Szerbia számára kiemelt jelentőségű események lebonyolításában, amelyre nem jelöltek ki külön állami szervet vagy más kormányzati szolgálatot.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!