Kárpát-medence
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyar közösség bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért (Frissített)
Betűméret:             

Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.

A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy „minden körülmények között, a legsötétebb időkben is" kitartottak az érdekvédelmi szervezet mellett, kiemelve a magyarlakta megyékben regisztrált magas részvételt.

Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ saját számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.

Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. (MTI)

kifütyülték a románok Kelemen Hunort az élő választási műsorban, amikor a választási műsorban az exit poll eredmények ismertetése után kapcsolták élőben az RMDSZ elnökét az érdekképviselet eredményváró rendezvényéről, ahol köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak. A nézők egy része pfújolni kezdett, amikor meghallotta, hogy Kelemen Hunor magyarul beszél – írta meg a Népszava. A portál szerint az incidens feldühítette Mihai Gâdeát, az Antena 3 műsorvezetőjét is, aki rászólt a közönségre, hogy viselkedjenek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

“Az erdélyi magyarok hangosan és egyértelműen beszéltek: erős és befolyásos magyar képviselet lesz Bukarestben”, írta hétfőn Facebook bejegyzésében Nacsa Lőrin nemzetpolitikai államtitkár, hozzátéve, óriási részvétel mellett nagyon meggyőző eredmény született. Nacsa szerint az erdélyi és székelyföldi magyarok...
2024. DECEMBER 2.
[ 8:36 ]
Az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán. Az RMDSZ fantasztikus eredménye a romániai parlamenti választáson biztosítja, hogy a jövőben is erős hangja lesz a...
2024. DECEMBER 2.
[ 7:28 ]
A választók körében közvetlenül a szavazóhelyiség elhagyása után a CURS által végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a képviselőházban 5 százalékos aránnyal, a szenátusban szintén 5 százalékkal sikerült elérnie a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt,...
2024. DECEMBER 1.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban