Kárpát-medence
Sulyok Tamás: Példaértékű munkát végez Csaba testvér az általa alapított gyermekotthonokban
Betűméret:             

Példaértékű Csaba testvér munkája, amit az általa alapított intézményrendszerben végez – mondta a magyar közmédiának Sulyok Tamás szombaton Déván, miután meglátogatta a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont. A köztársasági elnök labdákat, társasjátékokat, tollaslabda-felszereléseket vitt ajándékba a hálózat több erdélyi szociális otthonából fogadására összegyűlt gyermekeknek, akik rövid karácsonyi műsorral viszonozták az ajándékot.

Elmondta: megható volt számára, hogy milyen összetartó, egymásba kapaszkodó, élő közösséget talált a dévai otthonban.

„A mai atomizálódó világban, amikor megszűnnek a megtartó erők a társadalomban, vagy sokszor megszűnni látszanak, azt gondolom, hogy a közösség ereje, az egymásba kapaszkodás ereje, az egymás megtartásának az ereje különösen világosan előtérbe kerül napjainkban. És itt, ezeknél a gyermekeknél különösen éreztem ezt, és láttam az arcukon szinte minden megnyilvánulásunkban azt, hogy mennyire figyelnek a másikra” – mondta Sulyok Tamás.

Hozzátette: ez a felnőtteknek meg kell tanulni a gyermekektől.

„Meg kell tanulnunk, és a saját túlélésünk érdekében a közösségeinket erősítenünk kell, mert közösségek nélkül nemzet sincs. A nemzet is egy közösség, de ahhoz, hogy a nemzet erős legyen, ahhoz a közösségeinknek is erőseknek kell lenniük” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Böjte Csaba ferences szerzetes a közmédiának elmondta: különleges ajándék volt az otthon lakói számra, hogy a köztársasági elnök gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát a dévai kápolnában az Öröm Vasárnapja előtt.

„Ugye, az első ajándékot a Mennyei Atya adta, mert úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta karácsonykor nekünk. És azt gondolom, hogyha a Jóistennek ez a szép vonás ott ragyog az arcán, az lenne jó, ha mi is mindannyian egymás számára ajándékok lennénk, és persze nem csak karácsonykor” – mondta a ferences szerzetes.

A Böjte Csaba által 1993-ban létrehozott Szent Ferenc Alapítvány jelenleg 52 bentlakásos, illetve 20 napköziotthont működtet magánadományokból és közpénzekből Romániában, fennállásának három évtizede alatt pedig mintegy hatezer nehéz anyagi helyzetben élő, vagy elhagyott gyerek neveléséről és ellátásáról gondoskodott. (MTI)

A mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak Románia szabadságának visszanyerésében, a népsanyargató diktatúra lebontásában - hangoztatta Sulyok Tamás szombaton, az 1989-es népfelkelés 35. évfordulója alkalmából a temesvári Új Ezredév Református Központban megrendezett gálaesten.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak, így több mint 50 ezer diák juthat el határon túli területekre - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videójában. Nacsa Lőrinc kiemelte: a Határtalanul program célja a személyes...
2024. DECEMBER 12.
[ 10:35 ]
Egy kutatás nem lehet öncélú, annak csak akkor van értelme, ha abból feladatok, akciótervek fogalmazódnak meg, és ezekből cselekvés is fakad, annak érdekében, hogy sikerüljön előbbre lépni. Hiszen nemcsak az a célunk, hogy a felvidéki magyarság megmaradjon, hanem az is, hogy gyarapodjon! - jelentette ki Nacsa Lőrinc...
2024. DECEMBER 11.
[ 16:58 ]
Nagy parlamenti többséggel rendelkező, többpárti koalíció kezdi meg a kormányprogram kialakítását Romániában, de kihívás lesz a különböző elképzelések összefésülése - mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a Kossuth rádióban. Kelemen Hunor kifejtette, a szociáldemokratákból,...
2024. DECEMBER 11.
[ 9:10 ]
Beolvasás folyamatban