Kárpát-medence
Kelemen Hunor: A magyar emberek biztonsága a legfontosabb
Betűméret:             

A magyar emberek biztonságát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette a kormányalakításnál elérendő legfontosabb célok között Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A politikus elmondta, nagykoalíció készül, ez azt jelenti, hogy a nacionalista, magyarellenes erőkön kívül mindenki részt venne a kormányban. A koalíciós megállapodást még írásban meg kell erősíteni - tette hozzá.

Az RMDSZ törekvése, hogy a kormányprogramba a saját választási programjából minél több olyan elemet beemeljen, melyek a társadalmi problémákra jó megoldásokat kínálnak - közölte az elnök.

A szövetség a kisebbségi jogok védelmére kíván koncentrálni, hiszen a több mint egyharmados súlyú magyarellenes frakciók támadására lehet számítani. Már készültek olyan javaslatok és még lesznek is olyanok, melyek a megszerzett jogok csorbítására vonatkoznak. Példaként az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) törvényjavaslatát említette, amely a nyelvi jogokat korlátozná - tudatta a politikus.

Kelemen Hunor szavai szerint intenzív tárgyalások következnek. Az év végéig meg kell a kormánynak alakulnia, de jó lenne, ha ez már karácsony előtt megtörténne. A költségvetést rendbe kell tenni, el kell fogadni azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a költségvetési sarokszámokat tartalmazza és a jövő évi fiskális mutatókat meghatározza.

A pártelnök úgy látja, még korai a minisztériumok elosztásáról beszélni, de az RMDSZ olyan tárcák vezetését vállalná, amelyeken keresztül közvetlenül tudják segíteni a közösséget.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a fejlesztési terület a szövetség számára a legfontosabb.

A jövő évi elnökválasztás szempontjából meghatározó, hogy milyen kormány alakul, és az első száz napban milyen programot hajt végre. 2025-ben sokkal nehezebb lesz elnökválasztást nyerni a kormánykoalíció oldalának, ha nem hozza meg idejében a jó döntéseket - jelentette ki Kelemen Hunor.

Még arról is vita folyik, hogy egy vagy két jelöltje legyen a kormányalakító oldalnak. Fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy brutálisan polarizálná a társadalmat, ha a két oldal egy-egy jelöltje indulna, és emellett a második fordulóra nem maradna tartalék - fejtette ki az elnök.

Kelemen Hunor úgy fogalmazott, a mai napig vita kérdése, hogy az Alkotmánybíróság döntése helyes vagy helytelen volt, amikor érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét.

A feszültség a társadalomban maradt, az emberek úgy érzik, megfosztották őket a választás lehetőségétől, arra készülnek, hogy jövőre igazságot tesznek. Annak érdekében, hogy a polgárokban meglévő bizonytalanságot csökkenteni lehessen, meg kellene ismerni a döntéshez vezető érveket és bizonyítékokat.

Románia és Bulgária felvétele a schengeni övezetbe azt jelenti, hogy korlátozások nélkül lehet utazni, de szúrópróbaszerű ellenőrzések még hat hónapig fennmaradnak - tudatta.

Kelemen Hunor emellett jó hírnek nevezte, hogy megnyílik tíz olyan határátkelőhely is, amely már évekkel ezelőtt megépült, de csak hétvégente működött néhány órát. Ezzel nem kell 50-60 vagy akár 100 kilométert kerülni a nagy határátkelőhelyek felé.

Egyszerűbbé válik a kapcsolattartás, ami a romániai magyarságnak rendkívül fontos, hiszen "erre várunk száz éve" - hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve, a schengeni csatlakozás jó a gazdaságnak is.

A román-magyar kapcsolatokat is segíti, hogy Magyarország uniós elnöksége alatt született döntés a schengeni csatlakozásról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kérdést fél éven át napirenden tartotta és támogatta - mondta Kelemen Hunor. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak, így több mint 50 ezer diák juthat el határon túli területekre - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videójában. Nacsa Lőrinc kiemelte: a Határtalanul program célja a személyes...
2024. DECEMBER 12.
[ 10:35 ]
Egy kutatás nem lehet öncélú, annak csak akkor van értelme, ha abból feladatok, akciótervek fogalmazódnak meg, és ezekből cselekvés is fakad, annak érdekében, hogy sikerüljön előbbre lépni. Hiszen nemcsak az a célunk, hogy a felvidéki magyarság megmaradjon, hanem az is, hogy gyarapodjon! - jelentette ki Nacsa Lőrinc...
2024. DECEMBER 11.
[ 16:58 ]
Nagy parlamenti többséggel rendelkező, többpárti koalíció kezdi meg a kormányprogram kialakítását Romániában, de kihívás lesz a különböző elképzelések összefésülése - mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a Kossuth rádióban. Kelemen Hunor kifejtette, a szociáldemokratákból,...
2024. DECEMBER 11.
[ 9:10 ]
Beolvasás folyamatban