Kárpát-medence
A román állami vezetők is köszöntötték magyar polgártársaikat a nemzeti ünnepen
Betűméret:             

Ilie Bolojan román ideiglenes államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is köszöntötte Románia magyar nemzetiségű lakosait szombaton, a magyar nemzeti ünnep alkalmából.

Az elnöki hivatal honlapján közzétett közleményben Bolojan gratulált a kulturális, történelmi identitását és hagyományait ünneplő "romániai magyar kisebbségnek", amiért ebben a nehéz időszakban ismételten bizonyította európaiságát, és támogatja Románia európai, euroatlanti irányvonalát, stratégiai partnerei iránti elkötelezettségét.

Az ideiglenes elnök szerint ebben az időszakban mindenütt a világban erősödik a kirekesztés, a gyűlölet, a közéletben megjelent az erőszak.

"A társdalami válságok még inkább rávilágítanak közös felelősségünkre, hogy el kell utasítanunk azokat az eszméket, amelyek bizalmatlanságot, szembenállást eredményeznek. Romániában a magyarok hozzájárultak a közösségek közti együttműködéshez, a békés, kiegyensúlyozott, pluralista légkörhöz" - állapította meg Bolojan.

Az ideiglenes államfő szerint a román társadalmat az "egység a sokszínűségben" elve vezérli, amely valamennyi polgár jólétét és méltóságát szolgálja, etnikumától függetlenül.

A bukaresti kormány honlapján szombaton nyilvánosságra hozott üzenetében Marcel Ciolacu miniszerelnök elismeréssel szólt a magyar közösség hozzájárulásáról Románia stabilitásához és fejlődéséhez. Szerinte a történelem legfontosabb leckéje az, hogy az egyazon szülőföldön osztozó emberek csak párbeszéddel és együttműködéssel, kölcsönös tisztelettel tudnak jövőt építeni.

Ciolacu kifejezte meggyőződését, hogy Románia és Magyarország európai jövőképe közös, és folytatják építő párbeszédüket, gazdasági és kulturális együttműködésüket, példás jószomszédi kapcsolatot építve, amely mindkét nép javát szolgálja. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát azoktól, "akik a sötétből jönnek, és a sötétségbe akarják taszítani". "Soha többé fekete márciust!" - írta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán Facebook-oldalán, a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulóján. A Romániai Magyar Demokrata...
2025. MÁRCIUS 19.
[ 20:53 ]
Három erdélyi városban végez jelentős beruházást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a magyar kormány támogatásával - közölte keddi sajtótájékoztatóján az erdélyi magánegyetem rektora. Tonk Márton szerint a beruházásokat a felsőoktatási intézmény stratégiai partnereként a magyar kormány támogatja,...
2025. MÁRCIUS 18.
[ 11:58 ]
Kifogásolja Crin Antonescunak, a román kormánykoalíció közös államfőjelöltjének múlt héten tett, Székelyföldre vonatkozó kijelentéseit a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, írja az MTI. A székelyföldi román civil szervezet hétfői közleményében "mélységes kiábrándultságának" adott...
2025. MÁRCIUS 17.
[ 21:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó