Kárpát-medence
Bátorkeszin magyar nyelvű szórólapokon érvelnek a szlovák iskola mellett!
Betűméret:             

Bátorkeszin a szlovák nyelvű alapiskola igazgatónője magyar nyelvű szórólapokon és levelekben magyarázza el a szülőknek, miért jobb, ha nem az anyanyelvükön tanulnak. Mindezt ráadásul durva nyelvtani hibákkal. Novák Ferenc, a magyar alapiskola igazgatója szerint az akció sérti a falu magyar lakosait.

„Miért a mi iskolánkat választani? (sic!) Azért, hogy gyermeke ne szégyelljen beszélni állam nyelvünkön. (sic!) Azért, hogy ne féltsék őt elengedni járásunk határain túl. Azért, hogy minőséges alapokat (sic!) szerezzen gyermeke a további tanulmányaihoz" – olvasható magyar nyelven a bátorkeszi szlovák iskola érvelése azon a szórólapon, mely arra buzdít, miért válassza a szülő iskoláskorú gyermeke számára a szlovák iskolát.

Ugyanezzel a szöveggel minden érintett szülőnek leveleket is postázott a szlovák iskola, sőt: számos plakát és egy billboard is kikerült a községben – tudtuk meg a kis szlovákiai magyar abszurd részleteiről Novák Ferencet, a község magyar alapiskolájának igazgatóját kérdezve.

A pedagógus megdöbbenésének adott hangot, mikor portálunknak úgy fogalmazott: ehhez hasonló esettel harmincéves tanári pályáján még nem találkozott. Hozzátette: a településen óriási felháborodást váltottak ki a szlovák alapiskola igazgatónő szórólapjai és levelei. „Úgy vélem, hogy ez nemcsak a pedagógusokat, hanem a szülőket is súlyosan sérti" – mondta az igazgató, aki elismerte: Szegi Tímeával, a szlovák iskola igazgatónőjével nem most romlott meg a viszonya. „Az iskola sportpályáját és a tornatermet közösen használja a két alapiskola, a szlovák fél azonban évek óta elmulasztja az ezzel kapcsolatos költségek rá eső részét megfizetni. Többször kértük már – írásban is – hogy ezen változtassanak, eredményt azonban nem értünk el."

Novák szerint a magyar származású, de szlovák iskolákat végzett igazgatónő kétségbeesett harcot folytat azért, hogy a 2015-ben életbe lépő új, az iskolarendszer "racionalizálását" jelentő törvénymódosítás ne fenyegesse bezárással a szlovák iskolát.

Novák Ferenc ennek ellenére úgy látja: a magyar szülőket a szlovák iskola akciója nem tudta megtéveszteni, s bízik abban, hogy január 24-én és 25-én a magyar szülők magyar iskolába íratják a gyermekeiket. (Felvidék.ma)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Magyar Országgyűlés egyhangú határozata értelmében április 12-e 2012 óta a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja. Ezen a napon azokra emlékezünk, akiket a második világháborút követően jogfosztás, kisemmizés és kényszerkitelepítés sújtott. A Rákóczi Szövetség az idén is méltó módon tisztelgett e...
2025. ÁPRILIS 12.
[ 15:11 ]
Nem engedünk semmiféle félrebeszélésnek, ha a kárpátaljai magyarok jogairól van szó: Ukrajnának maradéktalanul rendeznie kell a magyar kisebbség jogainak védelmét - jelentette ki Ferenc Viktória, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken. A fideszes EP-képviselő arról...
2025. ÁPRILIS 11.
[ 23:28 ]
Meg kell óvni közös örökségünket és biztosítani kell a következő nemzedékek életfeltételeit a Kárpát-medencében - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Érsekkétyen, ahol előadást tartott az idei, már 10. Fenntarthatósági Témahét keretében tartott rendezvényen csütörtökön. A...
2025. ÁPRILIS 10.
[ 16:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó