Közlemények
Temerinből busz indul az 1944-45-ös délvidéki események 80. évfordulójáról való megemlékezésre Kiskunhalasra
Betűméret:             

Akikért nem szólt a harang címmel a budapesti Keskenyúton Alapitvány szervezésében a hagyományokhoz híven szentmisét tartanak az 1944-45-ös délvidéki események 80. évfordulóján. A hagyományoktól annyiban térnek el, hogy a budapesti Szent István-bazilika helyett az emlékmise ezúttal Kiskunhalason lesz.

November 24-én, vasárnap, Kiskunhalason, a Szent Péter és Pál plébániatemplomban a 10 órai szentmisén emlékeznek és imádkoznak az ártatlanul elpusztítottakért, a második világháború minden délvidéki áldozatáért.

"Hosszú éveken át a budapesti Szent István-bazilikában voltak ezek az emlékmisék. Az elmúlt évben Kalocsa, idén pedig Kiskunhalas fogadja be a zarándokokat. A szentmisét követően agapé lesz, amit a helyiek az Alapitvánnyal közösen biztosítanak. A program részét képezi egy látogatás a Csipkeház és Csipkemúzeumba, ahol a Délvidéki Magyar Golgota kiállítás is megtekinthető lesz és a csipkeveréssel is megismerkedhetnek a látogatók", írják a szervezők.

Útravalóról mindenki egyénileg gondoskodik. Indulás Temerinből a kora reggeli órákban, majd a délutáni órákban indulás vissza, Temerinbe. A viteldíj 3000 dinár. Jelentkezni Szabó Gabriellánál, a 0693378552-es mobilszámon lehet 2024. november 15-éig.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Neves költőink, József Attila és az újvidéki születésű Tamkó Sirató Károly költő, műfordító születésének 120. évfordulója alkalmából a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ huszonkilencedik alkalommal rendezi meg az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját 2025. május 14-e és 18-a között, amelynek idei...
2025. JANUÁR 21.
[ 9:29 ]
Aleksandar Vučić javaslata a véleménynyilvánító népszavazásról nem más, mint figyelemelterelés az egyetemistatüntetésekről és a tragikus újvidéki eseményekről, ahol az SNS, VMSZ és SPS rendszerének a felelőssége egyértelmű, olvasható a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) ma kiadott közleményében....
2025. JANUÁR 15.
[ 9:55 ]
Január 6-án tragikus körülmények között leégett az otthona a kishegyesi Rácz családnak, ahol 9 gyermeket nevelnek. Tragikus az, amikor az életünk munkája, a családi szeretet fészke így romba dől. Minél előbb neki szeretnének látni az otthonuk felújításának, helyrehozásának, hogy visszaköltözhessenek a 9 gyerekkel....
2025. JANUÁR 15.
[ 8:05 ]
Beolvasás folyamatban