Az idei ősz ritkán látható választási utószezonnal köszöntött ránk. A megszokott időben sorra kerülő anyaországi önkormányzati voksolás mellett most zajlik a nemzeti tanácsok megválasztása Szerbiában, s két – számunkra csak áttételesen befolyással bíró esemény – a romániai elnökválasztás és a skóciai népszavazás is a választási értelemben teljes holtszezonnak tekinthető nyár utánra maradt.

A magyarországi helyhatósági választásokon elvben külhoni – az anyaország határain túl élő – magyar állampolgárok is indulhatnának. De nem mutatkozott ez ügyben túl nagy érdeklődés. A nagyrészt közös médiavalóságból fakadóan így leginkább az lehetett volna a kisebbségi körülmények között élők vajdasági magyarok számára az ottani balosok vergődésén túl is érdekes, hogy milyen megoldásokkal rukkol elő a részben megújult anyaországi feltételrendszer az ott magukat inkább nemzetiségként deklaráló társadalmi nagycsoportok számára. Ennek tétjét az is megemelni látszott, hogy az EU-s választások előestéjén az akkor még külügyi államtitkárként tevékenykedő Németh Zsolt az ET frissen elfogadott ajánlásai kapcsán (l. Kalmár-jelentés) kilátásba helyezte a magyarországi kisebbségi intézmények revízióját (: az ET javaslataival történő összehangolását). Ez azonban eleddig nem következett be. Így, a régi rendszer alapján, csak azt konstatálhatjuk, amit eddig is tudtunk: minden hibája mellett is jobb intézményi környezet hivatott (korlátozott) döntéshozatali kompetenciákkal felruházni a szerbiai kisebbségeket, mint az anyaországi nemzetiségeket.

A romániai választások sem bírnak közvetlen téttel a számunkra. Az ottani magyarok is csak azt ’gyakorolhatják’ (vö.: http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=172091), amit az itteniek is tenni szoktak: az első fordulóban felmérhetik saját, jó esetben alkuerővé konvertálható érdekérvényesítési képességüket. Az, hogy most mindezt a belső pluralizmus mentén tehetik (két, egyformán esélytelen magyar jelölt is indul az elnöki székért) nem oszt, nem szoroz. Pedig első ránézésre akár egy kisebbségi is képes lehet érdemben befolyásolni a végeredményt (v.ö.: http://itthon.transindex.ro/?cikk=24270). A német származású jelölt, Klaus Johannis azonban legfeljebb, ha arra példa, hogy mennyire sikeres tud lenni a többségi asszimiláció: Az egykori szászok leszármazottai már maradéktalanul részét képezhetik a román nemzetnek. Nem csupán az egykori kisebbségiek tarthatják magukat a román nemzet részének, de a románok is hajlandóak ekként elfogadni a szemlátomást sem dák, sem római felmenőkkel nem rendelkező polgártársaik némelyikét.

A kisebbségi viszonyok jövőbeni megítélésére – a demokratikus lehetőségek (a népszavazás útján való kiválás meghonosodásának) ’európai normák szerinti’ kibővülésére – mindenképpen a legnagyobb hatással a skóciai események lesznek. Még akkor is, ha elbukna a kezdeményezés. (A dolog pikantériája nem abban van, hogy győznek-e skót önállóság híve vagy sem, hanem hogy egy olyan államból szakadva ki válhatnának ’EU-s számkivetetté’ – formálisan nem EU taggá –, amely a maga politikájának legmarkánsabb elemeit az EU-ból való kiválás lebegtetése köré szervezi.) A skót és a katalán törekvések tétje mindenképpen az, hogy ki tud-e alakulni legitim (: kölcsönösen elfogadott) módja a határok nem erőn alapuló módosításának az Unión belül. Az ellenpéldák adottak: Koszovó és a Krím. A közös jellemző, hogy mindkettő mögött ’erő állt’, s egyiket sem gondolja legitimnek a korábbi államalakulatuk (Ukrajna, Szerbia) elsődleges/nemzeti többsége.

Van még egy igen friss esemény, az előbbiekkel nem azonos értékű, közvetlen választás nyomán előálló helyzet, de a szerbiai/nyugat-balkáni kisebbségek jövőjére legalább öt éven át hatással lesz: túl vagyunk az EU-s biztosi helyek és jelöltek összepárosításának első körén. A számunkra kritikus bővítési biztosi posztot az osztrák jelölt, Johannes Hahn számára kínálták fel (a meghallgatások még hátra vannak, de e tekintetben nem várható „ellenállás”).

Az utószezon számunkra leginkább meghatározó eseménye a nemzeti tanácsok megválasztása.

A magyar jelölő szervezetek (pártok és civilek) közül VMSZ már le is adta a maga listáját (l.: http://www.rik.parlament.gov.rs/latinica/propisi_frames.htm).A többi magyar szervezet közül – ismereteim szerint – eddig a VMDP jelentette be, hogy nem indul. A többiek még gyűjtik az induláshoz szükséges támogatói aláírásokat. A szerbiai kisebbségi közösségek többsége – az írás lezárásakor szám szerint kilenc – még egyáltalán nem állított listát. Érdemi „versenyre” csak a bunyevácok és a szlovákok esetében lehet számítani. A többiek kivárnak.

Az eddigi megnyilatkozások alapján a kisebbségiek többsége máig nincs tisztába, hogy mi is a szerepe (funkciója/lehetőségtere) egy-egy nemzeti tanácsnak. Az utószezon bejegyezéseiben arra fogok törekedni, hogy a közpolitika szerepét (eszközeit és lehetőségeit) érzékelhetővé tegyem az érintett választani jogosult kisebbségi polgárok számára. Szerbiában is.

Pap (Peé) Tibor