A saját előzetes várakozásaimmal szemben is úgy alakult, hogy októberben részt vehettem egy több napon át tartó svájci tudományos összejövetelen, ahol az európai önrendelkezési és a kisebbségi törekvések szerepeltek a viták és az előadások fókuszban. A közelmúltban nem kevés konferencián – köztük számos nemzetközin is – volt alkalmam jelen lenni, mert a tudományos pálya egyik fő szocializációs elvárása, hogy az itt próbálkozók ütköztessék álláspontjukat a hasonló területen munkálkodó kollégáikkal. Ezek tükrében azt kell mondanom, hogy ez volt eddig a leginkább koncentrált (az aktuális szakmai kérdésekre fókuszáló, s nem csupán egy-egy kutató/műhely önfelmutatását lehetővé tevő) gyülekezet.

A közeg sem a megszokott résztvevőkből állt össze. Általában egy-egy kisebb presztízsű összejövetelen közép- és dél-kelet- európai ’érintett’ s nyugatabbról dél és kelet felé forduló idősebb kollégák szoktak találkozni, s elég vegyes az előadások színvonala is. A jelen eseményt a Berni Egyetem szervezte, így az eljutás, a tartózkodás, és a részvétel kalkulálható költségei már önmagukban komoly előválogatást jelentettek. Sajnos ez azzal is járt, hogy sokkal kevesebb ’érintett’ kolléga tudott eljönni. (Itt szeretném megköszönni minden támogatómnak, hogy én most kivételesen nem ebbe a csoportba soroltattam.)

Az évszázados békés önrendelkezés mentén kialakult Svájc, s a Berni Egyetem képes volt megmozgatni a napjainkban leginkább közfigyelemnek kitett kérdések meghatározó szereplőit. A katalán és a skót politikai szféra is lendületes, a saját sorsuk alakításában is meghatározó szerepet betöltő, fiatal szakemberekkel képviseltette magát. (Nem csak független szakértőkkel, ahogy azt a honi, hibridizált közvélekedés elvárná.) A leginkább feltűnő pedig az volt, hogy a nyitó napi nyilvános fórumon (ahova Bern város lakosai – a nyugdíjastól, a családanyán át a hajléktalanig – is szabadon betérhettek, s kérdéseket tehettek fel a pódiumon ülő közszereplőknek) egy igen színvonalas és lendületes polémia kerekedett a jelenlegi helyzet – skót függetlenségi népszavazás utáni lehetőségek – értelmezése/megítélése kapcsán. A vitába sajátos színt vitt, hogy az ellenpólust megjelenítő szakdiplomata, az EU Svájcba és Liechtensteinba delegált képviselője, lévén waelsi illetőségű, maga is érintett. Azt mindenképpen ki szeretném emelni, hogy a pódiumra kiülő politikusok és diplomaták nem maradtak meg a protokolláris nyilatkozatok szintjén. Udvarias, de lényegre törő vita zajlott, ahol sem a kényes kérdések kerülése, sem a saját álláspont önreflexió nélküli hangoztatása – amivel máskor és máshol találkozni szoktunk – nem volt tapasztalható.

A skóciai népszavazás – a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint is – új helyzetet teremtett. Európában – az Egyesült Királyság politikai döntéshozóinak köszönhetően – immár nem lehet úgy viszonyulni az önrendelkezés (autonómia, elszakadás) kérdéseihez, ahogy eddig lehetett. (Azzal kellett jómagamnak is szembesülnöm, hogy a berni konferenciára készített, jó két hónapon át épülgető prezentáció – a nemzetközi szereplők, EU/ET, s Szerbia viszonyulását boncolgatta a kisebbségi intézményrendszerhez – aktualitását veszti, ha nem reflektál a skóciai események nyomán előállt helyzetre.) Az új helyzet számos ellentmondásos, megválaszolásra váró részletkérdéssel jár (l. a kiválni készülő, ma az EU-hoz tartozó országok önállósodást követő státusza). Ami azonban biztos, ezeket a kérdéseket immár úgy is fel lehet tenni, hogy azok ne feszítsék szét a politika normál működésének kereteit, s ne vezessenek (a túlhajszolásukkal/eltusolásukkal) a rendszert magát is megkérdőjelező (forradalom/háború) eseményekhez/retorziókhoz.

Mostanáig érdemben csak azok tudták felvállalni az önrendelkezés 'programját', akik vállalták azt is, hogy céljuk megvalósításáért a saját közösségük létét fizikailag is kockára teszik. A brit ’nagyvonalúság’ (melynek okaira most nincs hely kitérni) azonban az ún. jóléti kérdések, a társadalom egyes, jól megszervezett csoportjai által igényelhető posztmateriális javaka közé emelte az önrendelkezés témáját. Ez nem jelenti azt, hogy záros határidőn belül megoldódnak az ezzel kapcsolatos kérdések. De az már biztosra vehető, hogy a nagy nemzetközi szereplők, mint pl. az Európai Unió, sem seperhetik le ezután az asztalról a témát, ahogy azt eddig tették, mert úgymond nem illetékesek a kérdésben. Polgárai jólétét illetően az EU sem lehet illetéktelen. Legfeljebb ma még alkalmatlanok a rendelkezésére álló EU-s mechanizmusok a legitim követelések biztosítására.

Elkerülhetetlennek látszik a jogi/politikai mechanizmusok ’újratervezése’.

Pap (Peé) Tibor

_{*A szerző Jedlik Ányos doktorjelölti ösztöndíjas. A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.}