Hivatalosan is bejelentette vétóját Szálomé Zurabisvili grúz elnök azzal a törvénnyel kapcsolatban, amely ellen több mint egy hónapja tömegek tüntetnek a grúz fővárosban, írja az euronews.hu.
A külföldi befolyás elleni törvény néven - vagy rövidebben ügynöktörvényként - emlegetett új szabályozás regisztrációra kötelezi a nem állami pénzből működő sajtót és a civil szervezeteket, illetve, hogy elszámoljanak a támogatással, amit kapnak, ha annak több mint 20 százaléka külföldről érkezik.
A tiltakozók szerint ez az intézkedés nagyon hasonlít arra, amelyet az orosz vezetés bevet az ellenzék elnémítására, és úgy látják, hogy a grúz kormány célja is ez. A törvényjavaslatot beterjesztő kabinet azzal érvel, hogy csak az átláthatóságra törekszik, mert drasztikusan erősödik a külföldi befolyás Georgiában (Grúziában).
A grúz államfő már pár nappal ezelőtt kijelentette az Euronewsnak adott interjújában, hogy élni fog vétójogával, és hozzátette azt is, hogy a parlament egy látszatváltoztatással megkerülheti ezt.
Szálomé Zurabisvili a kormányzópárt oroszbarát politikájának legtekintélyesebb és egyik legerőteljesebb kritikusa, aki ellensúlyként áll az ország élén, és igyekszik fenntartani Georgia európai integrációjának lehetőségét. Úgy látja, hogy ebben a kérdésben népszavazás értékű lesz az októberi parlamenti választás Georgiában.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!