Világ
A spanyol Vox párt csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz az Európai Parlamentben
Betűméret:             

A spanyol Vox párt csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz az Európai Parlamentben - jelentette be Santiago Abascal, a párt elnöke a La Gaceta című spanyol hírportálnak adott pénteki nyilatkozatában.

Abascal kiemelte, hogy az újonnan létrejött európai parlamenti frakció a legtöbb hazafias és szuverén erőt igyekszik magában egyesíteni. "A Vox régóta dolgozik ezen erők együttműködésén, egy nagy csoport létrehozásán. Ezt az Európai parlamentben is folytatni fogjuk az új frakció tagjaként, de természetesen fenntartjuk az együttműködést azokkal a szövetségesekkel, akik még nincsenek benne, és akikkel változatlanul nagyon szoros a kétoldalú kapcsolatunk" - fejtette ki a pártelnök.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Vox párt megduplázta európai parlamenti mandátumainak számát a júniusi választásokon, azaz háromról hatra nőtt képviselőinek a száma. "A hazafias erőknek történelmi lehetőségük van arra, hogy a választók mandátumát egy nagy csoportban valósítsák meg, amely alternatívát jelent a néppártiak, a szocialisták és szélsőbaloldal koalíciójával szemben" - idézte a párt közleményét a hírportál. A Patrióták Európáért új képviselőcsoport az új valóságra reagál, azoknak az európaiaknak az üzenetére, akik radikális és sürgős irányváltást követelnek az EU-ban" - tették hozzá.

A VOX kifejezte háláját és erős barátságát az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának, annak az európai politikai csoportnak, amelyhez eddig is tartozott, és amely - a Vox szerint - kiemelkedő szerepet játszik a szabad, szuverén, biztonságos és virágzó nemzetekért folytatott küzdelemben, írja az MTI.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Lengyelország kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá Ukrajnával - jelentette be hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott varsói sajtóértekezletén. "Ebben a dokumentumban minden szó jelent valamit, és ezeknek a szavaknak gyakorlati következményei lesznek" -...
2024. JÚLIUS 8.
[ 14:56 ]
Mintegy ötezer ember vesz részt az idén a srebrenicai békemenetben; a résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek. A srebrenicai mészárlás 29. évfordulóján, csütörtökön megemlékezést tartanak a Srebrenicától...
2024. JÚLIUS 8.
[ 10:12 ]
Az Emmanuel Macron államfő vezette pártszövetség javított korábbi eredményén, és a második helyen végzett. A Marine Le Pen nevével fémjelztett Nemzeti Tömörülés a választás első fordulójában még az élen állt, a második fordulóban azonban csak a harmadik helyet sikerült megszereznie – hangzott el az M1...
2024. JÚLIUS 8.
[ 7:29 ]
Beolvasás folyamatban