Albin Kurti koszovói miniszterelnök ma észak-koszovói látogatása alkalmával azt mondta, hogy nem tudja, mikor lesz találkozó Brüsszelben, és azt sem, hogy lesz-e egyáltalán. Hozzátette: azért jött északra, mert azt szeretné, ha „a közszolgáltatások a lehető legközelebb kerüljenek a polgárokhoz”.
Kurti ma Lešakba látogatott, ahol elhelyezte az új regisztrációs központ alapkövét, majd megtekintette a Zvečan és Zubin Potok közötti útszakasz munkálatait, végül Észak-Mitrovicában ebédelt.
„Ma előbb Leposavićban és Lešakban jártam, ahol elhelyeztük a Koszovón belül működő anyakönyvi hivatal új osztályának alapkövét, de azt akarjuk, hogy a polgárok saját közszolgáltatásokkal rendelkezzenek. Ez jó az államnak és a polgároknak is. Aztán megtekintettük a Zvečan és Zubin Potok közötti, épülőfélben lévő utat, a város északi részén egy újonnan megnyílt étteremben ebédeltünk, most pedig egy munkatalálkozóra megyünk Észak-Mitrovica községbe. Úgy gondolom, az emberek igazságot, békét, biztonságot akarnak, és mi egy demokratikus kormány vagyunk, amely ezt mindenki számára biztosítja, megkülönböztetés nélkül. Minden, amit teszünk, nem irányul senki ellen, csak azért van, hogy ne legyen különbség köztünk a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében”, jelentette ki Kurti, közölte a Kosovo Online.
Hozzátette: nem érzi úgy, hogy az északon élő emberek ne szeretnének valakit, csak azért, mert Pristinából érkezik.
„Nem vettem észre, hogy az emberek ne szeretnének valakit, csak mert az Pristinából érkezett, még akkor sem, ha az a koszovói miniszterelnök. Az emberek békések, szabadságra és a biztonságra vágynak. Én a jólétük miatt vagyok itt. Az én feladatom nem az, hogy nemzeti vagy etnikai alapon osszuk meg a dolgokat, hanem hogy ott legyünk minden polgár számára, diszkrimináció és privilégiumok nélkül, mert valahányszor valaki kiváltságos helyzetbe kerül, akkor más valakit diszkriminálnak”,
tette hozzá.
Kurti kijelentette, hogy nem tudja, lesz-e következő találkozó Brüsszelben.
„Ha lesz is, nem tudom, mikor és milyen témában. Egy kicsit többet kell tudnunk, és csak utána válaszolhatunk”, magyarázta.
Kiemelte továbbá, hogy a Lajčákkal folytatott találkozón helyettese, Besnik Bislimi volt jelen.
„Én konstruktív vagyok ezeken a tárgyalásokon, amelyeket folytattunk, de tudniuk kell, hogy most már van egy megállapodásunk. A megállapodást tiszteletben kell tartani, a megállapodást végre kell hajtani, de Belgrád nem ismeri el a megállapodást, melyet korábban elismert, mert most úgy látja, hogy a nagy szerb ideológiába ez a megállapodás nem fér bele. Úgy gondolom, hogy egyrészt tiszteletben kell tartanunk ezt a tavaly februári alapmegállapodást és közösen kell azt végrehajtanunk”, mondta Kurti.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!