Ezernél is többen megsebesültek kedden Libanonban, köztük a Hezbollah milícia sok tagja az egymás közötti kapcsolattartásra használt személyhívójuk szinte egyidejű felrobbanásától – közölte az Irán-barát síita szervezet névtelenséget kérő egyik tisztségviselője. A jelentések szerint személyhívókba rejtett bombák robbanhattak – ezeket a pagernek, vagy a magyar szlengben csipogónak nevezett kütyüket a világ nagy részén már rég felváltották a monbiltelefonok, de sok helyen (például kórházakban) a mai napig alkalmazzák őket.
Az illetékes szerint a csipogók felrobbanása az őket érő legsúlyosabb biztonsági incidens a már csaknem egy éve folyó Gázai övezeti háborúban, amelyben a Hezbollah rendszeresen rakétákkal támadja Izrael területét, ezzel támogatva a Hamász palesztin terrorszervezet harcát.
Az iráni Mehr hírügynökség szerint Modzstaba Amani, Irán libanoni nagykövete is a sebesültek között van. A Hezbollah tájékoztatása szerint három halálos áldozat is van. A Reuters egyik libanoni tudósítója több mentőautót is látott Bejrút déli negyedeiben, ahol az apró robbanások és sérülések miatt pánik tört ki a lakosok körében.
A helybeliek elmondása szerint a robbanások fél óra leforgása alatt történtek. A Hezbollah-tisztségviselő szerint Libanon déli részéről is jelentettek ilyen jellegű robbanásokat.
A bejrúti egészségügyi minisztériumhoz tartozó válságkezelési központ felszólította az egészségügyi dolgozókat: azonnal menjenek be munkahelyükre, hogy az ország el tudja látni a tömeges sérüléseket. Egyúttal figyelmeztetést adott ki, miszerint az egészségügyi személyzet ne használjon személyhívót. Három – szintén meg nem nevezett – biztonsági forrás arról számolt be, hogy a szóban forgó személyhívók a Hezbollah vadonatúj beszerzései, írja az MTI.
A Reuters helyszíni tudósítói szerint több térfigyelő kamerás felvételen is látszik, hogy ilyen csipogók robbannak fel, a detonációk sorozata nagyjából fél órán át tartott Bejrútban. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta az esetet.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!