Világ
Uniós biztos: Az agresszornak kell megtérítenie az okozott károk költségeit
Betűméret:             

Az európai bankokban befagyasztott orosz vagyonból származó uniós hiteltámogatás célja, hogy Oroszország mint agresszor fizesse ki az általa okozott károk költségeit Ukrajnának - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.

Didier Reynders az Ukrajnának szánt hiteltámogatásról folytatott EP-vitán emlékeztetett, az Európai Bizottság szeptember közepén javasolta azt a pénzügyi támogatási csomagot, amely egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt, valamint egy olyan hitel-együttműködési mechanizmust foglal magában, amely 45 milliárd euróig nyújtott hitelek visszafizetésében segíti Ukrajnát.

A hiteltámogatás célja, hogy azonnali segítséget nyújtson Ukrajna sürgető finanszírozási szükségleteinek könnyítésére, valamint katonai igényeinek kielégítésére - közölte Reynders, majd hangsúlyozta: most az EP jóváhagyása kell ahhoz, hogy az EU minél hamarabb hitelt tudjon nyújtani a megtámadott országnak.

Emlékeztetett: annak biztosítására, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás mielőbb eljusson Ukrajnába, a tagállamok múlt heti megállapodását követően most az Európai Parlament hozzájárulására van szükség ahhoz, hogy a hitelek visszafizetését az uniós bankokban tárolt, majd szankciók keretében befagyasztott orosz pénzeszközök kamataiból származó bevételek biztosítsák.

A hitelmechanizmus ezen forrásokat, valamint a tagállamoktól és más országoktól önkéntes hozzájárulásként vagy egyéb módon kapott összegeket pénzügyi támogatás formájában folyósítja Ukrajnának azzal a céllal, hogy segítse az országot a kölcsönök visszafizetésében - közölte az uniós biztos.

Az EU által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók részeként 2022 februárja óta az orosz központi banknak a tagállamok pénzintézeteben tárolt vagyoni eszközeit, mintegy 210 milliárd euró értékben befagyasztották. A generált profitot éves szinten és a kamatszinttől függően évente mintegy 2,5-3 milliárd euróra becsülik. Ezek a rendkívüli bevételek nem minősülnek állami eszközöknek, és azokat még a befagyasztás végét követően sem kell az orosz központi bank rendelkezésére bocsátani.

A javaslatról kedden szavaz az Európai Parlament, emlékeztet az MTI.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az 55 éves Ilir Meta 2017 és 2022 között volt elnöke Albániának, jelenleg pedig az ellenzéki Szabadságpártot vezeti, a szomszédos Koszovóból tért vissza a fővárosba, Tiranába, amikor a fekete maszkos rendőrök megállították autóját. Az Albanian Press híre szerint, amit a FoNet idéz, Metát erőszakkal kellett elvinniük. A...
2024. OKTÓBER 21.
[ 21:59 ]
Róma a biztonságos országok listájának módosításáról szóló rendeleten dolgozik, hogy elhárítsa az olasz-albán migrációs modell végrehajtása előtt álló jogi akadályokat. Egy római bíróság ugyanis pénteken elrendelte, hogy az első 12 migránst vissza kell hozni Olaszországba. A menedékkérők albániai...
2024. OKTÓBER 21.
[ 20:07 ]
Oroszország "minden téren" a kapcsolatok továbbfejlesztésére készül Észak-Koreával (KNDK) - reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn arra az újságírói kérdésre, küldött-e a KNDK katonákat, hogy orosz oldalon harcoljanak az Ukrajnai háborúban. "A KNDK közeli szomszédunk, partnerünk,...
2024. OKTÓBER 21.
[ 19:28 ]
Beolvasás folyamatban