Világ
Izrael végzett a Hezbollah következő lehetséges vezetőjével is
Betűméret:             

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy végzett Hasem Szefeiddínnel, a Hezbollah végrehajtó tanácsának elnökével, a libanoni síita milícia második emberével.

Szefeiddín túlélte azt a szeptember végi izraeli légicsapást, amelyben a szervezetet 32 éve vezető Szajjed Haszan Naszrallah életét vesztette Bejrútban, ezután őt tartották a Hezbollah következő potenciális vezetőjének. Az izraeli bejelentés alapján azonban október elején vele is végzett egy légicsapás, két tucatnyi másik Hezbollah-vezetővel együtt.

A Hezbollah egyelőre nem kommentálta a hírt, írja a Guardian, amelyet a 24.hu idéz.

Szefeiddín tagja volt a Dzsihád Tanácsnak, amely a Hezbollah katonai műveleteit irányítja, emellett Naszrallah unokatestvére volt.

Az amerikai külügyminisztérium 2017-ben terroristának minősítette Szefeiddínt, aki miután Izrael a közelmúltban felrobbantotta a Hezbollah-tagok csipogóit, büntetést, illetve megtorlást helyezett kilátásba a zsidó állammal szemben, és úgy fogalmazott: „új konfrontációra kell készülni az ellenséggel”.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A brit védelmi miniszter szerint Oroszország és Észak-Korea szélesedő katonai együttműködése Európa biztonságát is veszélyezteti. John Healey, aki a londoni alsóház képviselőinek tartott kedd este tájékoztatást az ukrajnai háború fejleményeiről, úgy fogalmazott: nagyon valószínű, hogy megkezdődött több száz...
2024. OKTÓBER 23.
[ 6:42 ]
Megölték az Iszlám Állam terrorszervezet iraki vezetőjét – jelentette be kedden Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök. A kormányfő hősies bevetésről beszélt a Hamrin-hegységben. A terroristák válija (kormányzója) mellett a szélsőségesek másik nyolc vezetőjét is megölték az akcióban. „A terroristáknak nincs...
2024. OKTÓBER 22.
[ 22:05 ]
Észak-Korea tagadta hétfőn, hogy csapatokat küld Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt, Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben „alaptalan pletykának” nevezte Szöul állítását. „Ami az Oroszországgal való úgynevezett katonai együttműködést illeti, küldöttségem nem érzi szükségét, hogy...
2024. OKTÓBER 22.
[ 21:39 ]
Beolvasás folyamatban