Világ
A Fehér Ház újabb részleteket közölt az Oroszországba érkező észak-koreai katonákról
Betűméret:             

Megerősítette szerdán a washingtoni Fehér Ház egy tisztségviselője, hogy értesüléseik szerint október elején észak-koreai katonák érkeztek Oroszország keleti részébe.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Phenjan legkevesebb 3 ezer katonát küldhetett Oroszországba az október eleje és közepe közötti időszakban, de Washington azt egyelőre nem tudja, hogy milyen küldetéssel.

„Értesüléseink szerint ezek a katonák hajón érkeztek az észak-koreai Vonszanból a délkelet-oroszországi Vlagyivosztokba, majd onnan több különböző kelet-oroszországi katonai létesítménybe utaztak tovább, és jelenleg is folyik a kiképzésük” – mondta el Kirby. Hozzátette, azt egyelőre nem tudják biztosan, hogy az észak-koreai katonák részt vesznek-e majd a harcokban Ukrajna ellen, de ezt „mindenképp különösen aggasztó eshetőségnek” tartják.

Nem sokkal korábban Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Rómában újságírók előtt azt mondta, az Egyesült Államoknak bizonyítékai vannak arra, hogy Phenjan katonákat küldött Oroszországba.

A miniszter hangsúlyozta, még vizsgálják, hogy mi lehet a küldetése ezeknek az észak-koreai katonáknak. „Ha hadviselő félként lesznek jelen, ha részt akarnak vállalni a háborúban Oroszország oldalán, az nagyon-nagyon komoly ügy” – szögezte le, megjegyezve, hogy ebben az esetben ez a fejlemény nemcsak Európára, de az indiai-csendes-óceáni térségre is hatással lesz.

A dél-koreai hírszerzés múlt pénteken közölte, hogy az észak-koreai katonák vezénylése már meg is kezdődött, a csapatok egy része már Oroszországban van. Észak-Korea tagadta hétfőn, hogy katonákat küldene Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben „alaptalan pletykának” nevezte Szöul állítását. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Négy ember meghalt és tizennégy megsebesült szerdán abban a terrortámadásban, amelyet a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél követtek el Ankara külvárosában - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök Kazanyban a BRICS-országok csúcstalálkozóján. Előzőleg Ali Yerlikaya török belügyminiszter...
2024. OKTÓBER 23.
[ 17:05 ]
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ellenőrző látogatást tett több rakétabázison, ahol megszemlélte az ország legnagyobb hatóerejű interkontinentális rakétáit - jelentette szerdán az állami média. A KCNA hírügynökség beszámolója szerint Kim megvizsgálta "az ország biztonságával közvetlenül összefüggő...
2024. OKTÓBER 23.
[ 15:10 ]
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy végzett Hasem Szefeiddínnel, a Hezbollah végrehajtó tanácsának elnökével, a libanoni síita milícia második emberével. Szefeiddín túlélte azt a szeptember végi izraeli légicsapást, amelyben a szervezetet 32 éve vezető Szajjed Haszan Naszrallah életét vesztette Bejrútban, ezután őt...
2024. OKTÓBER 23.
[ 11:03 ]
Beolvasás folyamatban