Világ
Bill Gates 50 millió dollárt adományozott Kamala Harris kampányának
Betűméret:             

Bill Gates, a Microsoft korábbi vezérigazgatója magánemberként 50 millió dollárt adományozott Kamala Harris demokrata elnökjelölt kampányának. Gates, aki nyilvánosan nem támogatta Harrist, aggodalmát fejezte ki egy második Trump-elnökséggel kapcsolatban.

Bill Gates nemrég 50 millió dollárt adományozott Kamala Harris kampányának támogatására – írja a The Guardian.

A Microsoft társalapítója korábban hagyományosan tartózkodott a nyilvános politikai állásfoglalásoktól és nem támogatta Kamala Harrist sem, valamint nem is ápol vele mély kapcsolatot, azonban bizalmas baráti körben aggodalmát fejezte ki egy második Donald Trump-elnökséggel kapcsolatban.

Bill Gates azt is kifejtette, hogy azokat a jelölteket támogatja, akik egyértelműen elkötelezik magukat az egészségügyi ellátás javítása, a szegénység visszaszorítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett az Egyesült Államokban és világszerte.

Régóta dolgozom együtt a politikai spektrum vezetőivel, de ez a választás más, példátlan jelentőséggel bír az amerikaiak és a világ legkiszolgáltatottabb emberei számára

– mondta.

Bill Gates igyekezett semleges álláspontot képviselni a politikában, nyilvánvalóan azért, hogy megőrizze hitelességét mind a demokrata, mind a republikánus körökben, különösen azok körében, akik humanitárius munkát végeznek szerte a világon.

A Wall Streettől a Szilícium-völgyig egyre több milliárdos támogatja a két jelöltet. Sokan közülük nyilvánosan álltak Donald Trump republikánus elnökjelölt mellé, például Stephen Schwarzman, a Blackstone-nak az elnöke. Mások viszont titokban tartják preferenciáikat és adományaikat.

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója egy magánbeszélgetésen elmondta, hogy Kamala Harrist támogatja, de nem hozta nyilvánosságra álláspontját, mert fél a megtorlástól, ha Trump győzne, írja a lap.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Kőműves Zoltán (*.*.174.113)
2024. OKTÓBER 24. [ 10:15 ]

A világ leggazdagabb embereinek egyike tudja, hányat ütött az óra...


Négy ember meghalt és tizennégy megsebesült szerdán abban a terrortámadásban, amelyet a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél követtek el Ankara külvárosában - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök Kazanyban a BRICS-országok csúcstalálkozóján. Előzőleg Ali Yerlikaya török belügyminiszter...
2024. OKTÓBER 23.
[ 17:05 ]
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ellenőrző látogatást tett több rakétabázison, ahol megszemlélte az ország legnagyobb hatóerejű interkontinentális rakétáit - jelentette szerdán az állami média. A KCNA hírügynökség beszámolója szerint Kim megvizsgálta "az ország biztonságával közvetlenül összefüggő...
2024. OKTÓBER 23.
[ 15:10 ]
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy végzett Hasem Szefeiddínnel, a Hezbollah végrehajtó tanácsának elnökével, a libanoni síita milícia második emberével. Szefeiddín túlélte azt a szeptember végi izraeli légicsapást, amelyben a szervezetet 32 éve vezető Szajjed Haszan Naszrallah életét vesztette Bejrútban, ezután őt...
2024. OKTÓBER 23.
[ 11:03 ]
Beolvasás folyamatban