Világ
Oroszország elkezdte felhasználni a befagyasztott külföldi eszközöket
Betűméret:             

Oroszország elkezdte felhasználni a befagyasztott külföldi eszközöket, válaszul a barátságtalan országok hasonló intézkedéseire - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerdán a Rosszija 1 tévécsatornán.

"Mi is pontosan ugyanúgy teszünk. Ha a nyugati országok úgy döntöttek, hogy felhasználják az eszközeinket és a vagyonunkból származó jövedelmeket, a megfelelő lépéseket az orosz fél is feltétlenül megteszi" - mondta Sziluanov.

A tárcavezető elmondta, hogy számos nyugati befektető és vállalat forrásait befagyasztották Oroszországban. Közölte, hogy az ezekből a vagyonokból származó bevételeket ugyanolyan eljárás szerint fogják felhasználni, mint ahogyan a Nyugat rendelkezik az orosz vagyonnal.

A RIA Novosztyi hírügynökség emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió Tanácsa februárban úgy határozott, hogy az EU-ban befagyasztott orosz vagyonból származó jövedelmeket külön kell elszámolni és külön számlákon kell tartani. Mindemellett a letétkezelők ezeket nem használhatják fel a saját belátásuk szerint. A Tanács október végén jóváhagyta egy mintegy 35 milliárd euró összegű, legfeljebb 45 évre szóló kölcsön folyósítását Ukrajnának, amelyet a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből fognak törleszteni.

Az ukrajnai háború kezdete óta az EU és a G7-országok Oroszország devizatartalékainak csaknem felét, mintegy 300 milliárd euró értékben befagyasztották. Mintegy 200 milliárd euró az unióban található, nagyrészt a belga Euroclear, a világ egyik legnagyobb elszámolási és klíringrendszerének számláin. Egy éve a cég közölte, hogy kilenc hónap alatt mintegy hárommilliárd eurót bevétel származott ezeknek a pénzeknek a befektetéséből.

Moszkva ezeket az intézkedéseket lopásnak minősítette. Szergej Lavrov külügyminiszter kijelentette: Oroszországnak is lehetősége van arra, hogy ne térítse vissza a nyugati országok pénzét. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A grúz különleges erők feloszlatták a tüntetőket, akik ma este ismét tiltakoztak a tbiliszi parlament épülete előtt – jelentette a RIA Novosti ügynökség. A különleges erők tüntetések feloszlatására szolgáló eszközöket alkalmaztak, és több embert őrizetbe vettek. A tüntetők a konfliktus során pirotechnikai...
2024. DECEMBER 3.
[ 6:39 ]
Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik. A november 5-én megválasztott és januárban hivatalba lépő elnök programjáról annyit közölt, hogy a francia fővárosban részt vesz az öt éve tűzvész áldozatává vált Notre-Dame katedrális újranyitása...
2024. DECEMBER 3.
[ 6:28 ]
Súlyos következményeket helyezett kilátásba Donald Trump leendő amerikai elnök hétfőn arra az esetre, ha hivatalba lépése napjáig a Hamász palesztin terrorszervezet nem engedi szabadon a 2023. október 7. óta fogva tartott túszokat. A megválasztott elnök közösségi oldalán közzétett üzenetében azt írta: ha a túszok nem...
2024. DECEMBER 2.
[ 21:51 ]
Beolvasás folyamatban