Világ
Tíz észak-európai NATO-tagország tartott közös hadgyakorlatot brit vezetéssel Lettországban
Betűméret:             

Brit vezetéssel tíz észak-európai NATO-tagország tartott közös hadgyakorlatot Lettországban.

A londoni védelmi minisztérium szombati tájékoztatása szerint a gyakorlaton a Közös Expedíciós Haderő (Joint Expeditionary Force, JEF) nevű észak-európai katonai szövetség tagjai vettek részt.

A JEF, amelynek létrehozását London 2012-ben kezdeményezte, hivatalosan a 2014-es walesi NATO-csúcson jött létre Nagy-Britannia mellett Izland, Norvégia, Dánia, Hollandia, Lettország, Litvánia, Észtország, Svédország és Finnország részvételével, mindenekelőtt gyorsreagálású expedíciós katonai műveletek végrehajtására.

A brit védelmi tárca beszámolója szerint a tíz tagország fegyveres erői a most befejeződött egyhónapos lettországi hadgyakorlaton a NATO keleti szárnyának gyors védelmi megerősítését gyakorolták, egyben demonstrálták, hogy a szövetség képes megvédeni Lettországot bármilyen fenyegetéstől.

A minisztérium ismertetése szerint a gyakorlatsorozat létfontosságú eleme volt annak tesztelése is, hogy a JEF-szövetség milyen gyorsan tud együttes bevetéseket végrehajtani európai területen rövid idő alatt kialakuló fenyegetésekkel szemben.

A részt vevő tíz ország fegyveres erői a mostani műveletsorozattal azt gyakorolták, hogy hazai bázisaikról indulva mennyi idő alatt tudnak lettországi helyszínekre felvonulni hadfelszereléseikkel együtt – áll a londoni védelmi minisztérium szombati tájékoztatásában.

A tárca szerint most első ízben ukrán katonatisztek is jelen voltak a JEF-hadgyakorlaton.

A brit kormány nemrégiben bejelentette azt is, hogy a brit hadsereg jövő nyártól készenlétben tart egy alakulatot Észtország védelmére, ugyancsak a NATO kelet-európai szárnyának megerősítése végett.

Az észt kormánnyal október végén aláírt kétoldalú egyezmény értelmében egy több ezer fős brit harccsoport 2025 júliusától folyamatosan magas szintű készültségben lesz, készen arra, hogy rövid idő alatt Észtországba települjön.

A brit védelmi tárca akkori ismertetése szerint Észtországban állítják elsőként hadrendbe a még fejlesztés alatt álló Challenger 3 típusú brit harckocsikat is. Az új harckocsitípus gyártása várhatóan 2025-ben kezdődik.

London a múlt héten széles körű védelmi együttműködési megállapodást kötött Romániával is, a brit hadsereg pedig nemrégiben a nyugat-balkáni térségben kezdett hadgyakorlatot.

A három hónapig tartó, 18 különálló műveletből álló gyakorlatsorozat egyik kiemelkedő elemeként brit katonák partraszállást hajtottak végre az albániai tengerparton, ahonnan Koszovóba vonultak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Albánia blokkolja a TikTokot - illusztráció
2024. DECEMBER 21.
[ 15:55 ]
Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. A közmédia tudósítójának beszámolója szerint az autóval a karácsonyi vásárban...
2024. DECEMBER 21.
[ 8:08 ]
A Bild német újság szerint legkevesebb 11 ember vesztette életét, amikor az ünneplő tömegbe hajtott egy személyautó egy karácsonyi vásárban péntek este az északkelet-németországi Magdeburgban. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló mentőszolgálat 60-80 sérültet látott vagy lát el az első jelentések szerint. A sofőrt a...
2024. DECEMBER 20.
[ 21:17 ]
Szünetel az olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken, a probléma pontos oka egyelőre ismeretlen. A Mol közlése szerint az áramlás néhány napon belül újraindulhat, a fennakadás nem veszélyezteti a régió ellátásbiztonságát. A leállás oka nem katonai cselekményekre vezethető vissza, valószínűleg műszaki eredetű a...
2024. DECEMBER 20.
[ 19:01 ]
Beolvasás folyamatban