Az amerikai szövetségi nyomozó iroda (FBI) emberei másfél évtizede körözött terroristát fogtak el Wales-ben - jelentette be a hatóság igazgatója kedden.
Christopher Wray közleménye szerint az a Daniel Andreas San Diego került kézre, akit a 2000-es évek elején több, Kaliforniában elkövetett bombamerényletért tartanak felelősnek, és aki 2009 óta szerepelt az FBI leginkább keresett terroristákat tartalmazó listáján.
A szökésben lévő bűnöző állatok jogai melletti kiállásként 2003 augusztusában San Francisco közelében egy biotechnológiai vállalat területén robbantott fel két bombát, majd néhány héttel később, szeptemberben San Diegóban egy élelmiszert gyártó cégnél szögekkel megtöltött robbanóeszközt hozott működésbe. A bíróság az erőszakos bűncselekményekért már 2004-ben vádat emelt ellene.
A nyomravezetőnek az amerikai szövetségi hatóságok 250 ezer dollárt ajánlottak fel.
Az amerikai hatóság közlése szerint Andreas San Diego hollétét az Egyesült Királyság nyomozóhatóságának segítségével sikerült felkutatni, írja az MTI.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!