Világ
Leváltás fenyegeti a tiszavirág-életű puccsot kirobbantó dél-koreai elnököt
Betűméret:             

Dél-Koreában a fő ellenzéki párt szerdán lemondásra szólította fel az államfőt, Jun Szogjolt.

A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy lázadás miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen, miután egyik napról a másikra szükségállapotot hirdettek, majd néhány órával később feloldották.

A dokumentum szerint feljelentést tesznek az államfő, a védelmi és belügyminisztere, valamint a hadsereg és a rendőrség kulcsfigurái, így a szükségállapot parancsnoka és a rendőrfőnök ellen. A kormányzó párt, A Népi Erők Pártja (PPP) szerdán hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni az államfőt.

Az elnöknek azonnal és részletesen magyarázatot kell adnia erre a tragikus helyzetre – mondta Han Donghun, a párt vezetője a televízióban, hangsúlyozta, minden érintettet felelősségre kell vonni. Reggel az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói tömegesen nyújtották be lemondásukat – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A Koreai Szakszervezetek Konföderációja, az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülése, amelynek mintegy 1,2 millió tagja van, korlátlan általános sztrájkra szólított fel Jun lemondásáig. Szerda délig az államfő még mindig nem jelent meg a nyilvánosság előtt – írta jelentésében az AFP francia hírügynökség, amelyet az MTI idéz.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A NATO-tagállamokkal szemben káros és veszélyes orosz és kínai tevékenységek ismeretében a szövetségeseknek biztosítaniuk kell saját létfontosságú infrastruktúrájuk mellett Ukrajna infrastruktúrájának védelmét is - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán. Mark Rutte a tagországi külügyminiszterek...
2024. DECEMBER 4.
[ 15:15 ]
Michel Barnier francia miniszterelnök a pártok felelősségére szólított fel kedd este a politikai és költségvetési káosz elkerülése érdekében, a kormánnyal szembeni szerdai parlamenti bizalmi szavazást megelőzően. Emmanuel Macron államfő közölte, nem hisz a kormány megbuktatásának forgatókönyvében. A kormányfő a...
2024. DECEMBER 4.
[ 10:23 ]
Tucker Carlson ismét Moszkvába látogatott, hogy interjút készítsen, ezúttal Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Az amerikai műsorvezető szerint a beszélgetés a háború lezárásának lehetőségeiről és Donald Trump elnökségének lehetséges hatásairól szólt. Carlson februárban már interjút készített Vlagyimir Putyin...
2024. DECEMBER 4.
[ 9:12 ]
Beolvasás folyamatban