A NATO-tagállamokkal szemben káros és veszélyes orosz és kínai tevékenységek ismeretében a szövetségeseknek biztosítaniuk kell saját létfontosságú infrastruktúrájuk mellett Ukrajna infrastruktúrájának védelmét is - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.
Mark Rutte a tagországi külügyminiszterek kétnapos megbeszélésének második munkanapja előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta: Oroszország és Kína megpróbálja destabilizálni a NATO-tagországokat különböző szabotázsakciók, kibertámadások, az energia fegyverként való felhasználása által, valamint az energiarendszerek veszélyeztetésével.
Fontosnak nevezte annak biztosítását, hogy Ukrajna rendelkezésére álljanak a létfontosságú infrastruktúrájának védelméhez szükséges légvédelmi rendszerek, valamint Ukrajna erős pozícióból tudjon tárgyalni saját jövőjéről.
"Figyelnünk kell arra, hogy minden légvédelmi eszközt, amelyet csak át tudunk adni Ukrajnának, azt mind le is szállítsuk neki" - fogalmazott Rutte, majd hozzátette: ez különösen az energiainfrastruktúra védelme érdekében fontos, ugyanis - mint kiemelte - Oroszország ismét a téli hideget akarja felhasználni háborús eszközként Ukrajnával szemben.
Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy Jun Szogjol dél-koreai elnök szerdán szükségállapotot hirdetett ki, majd azt a parlament döntésének hatására visszavonta, Rutte közölte: a NATO figyelemmel kíséri az indiai-csendes-óceáni partnerek közé tartozó Dél-Koreában zajló eseményeket, várja a fejleményeket és az intézkedések kimenetelét. A NATO és Dél-Korea partnersége kulcsfontosságú és rendkívül erős - szögezte le.
A főtitkár elítélte a tagországok szabad választási folyamatait célzó beavatkozási kísérleteket, és aggodalomra okot adónak nevezte az ilyen kísérletekről szóló beszámolókat a legutóbbi moldovai választások esetében is.
A georgiai választásokra utalva Rutte arra biztatta Tbiliszit, hogy vezesse vissza az országot az európai integráció útjára, és ápoljon továbbra is szoros kapcsolatot a NATO-val.
"Elfogadhatatlan a választásokba való beavatkozás bárki részéről, bárkivel szemben" - tette hozzá érkezési beszédében a NATO főtitkára az MTI híre szerint.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!