Világ
Washington szerint észak-koreai katonák is szerepelnek az orosz veszteséglistán Kurszk körzetében
Betűméret:             

Észak-koreai katonák életüket vesztették az ukrán erőkkel való harcokban az Oroszországhoz tartozó Kurszk régiójában - erősítette meg Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden.

A külügyminisztérium napi sajtótájékoztatóján Matthew Miller megismételte, hogy az észak-koreai egységek több tagja meghalt és megsebesült a harcokban, azt ugyanakkor nem erősítette meg, hogy Észak-Korea újabb katonai egységeket küldött volna az orosz erők kiegészítésére.

A külügyi illetékes megerősítette a Fehér Ház hétfői értékelését, miszerint az Észak-Korea által az orosz erők rendelkezésére bocsátott katonai erők a támogató szerep után aktív bevetési feladatot kaptak. John Kirby az elnöki hivatal nemzetbiztonsági kommunikációs szóvivője még hétfőn azt közölte, hogy az újabb harctéri fejleményre az Egyesült Államok és szövetségesei Észak-Koreai elleni újabb szankciókkal válaszolnak.

Az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatással kapcsolatban Matthew Miller külügyi szóvivő kedden úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok részéről már elküldött, és még továbbítandó hadianyag mennyisége elegendő lehet az ukrán haderő számára 2025 végéig.

Matthew Miller tájékoztatóján azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem volt köze Igor Kirillov altábornagy, az orosz hadsereg sugár-, vegyi és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka elleni merénylethez. A külügyi szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy a moszkvai robbantásos merényletben megölt orosz tábornok felelős volt vegyi fegyverek bevetéséért ukrán katonák ellen, írja az MTI,

Pat Ryder, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője keddi sajtótájékoztatóján szintén azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok semmilyen módon nem érintett a moszkvai robbantásban, és arról tudomása sem volt előzetesen.

Matthew Miller a napi sajtóértekezleten arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok egyeztetéseket folytat a török kormányzat képviselőivel és egyéb térségbeli kormányokkal annak érdekében, hogy Szíriában elkerüljék a feszültség növekedését. Hozzátette, hogy Washington aggodalommal figyeli az észak-szíriai fejleményeket, ahol a török erők kurd fegyveres csoportok visszaszorítása érdekében lépnek fel, írja az MTI.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A hivatalából felfüggesztett dél-koreai elnök tagadja a felkelés vádját; a december 3-án kihirdetett, majd rövid idő után visszavont rendkívüli állapot Jun Szogjol védője szerint nem merítette ki a felkelés törvényi tényállását. Szok Donghjun korábbi ügyész, akit a felfüggesztett elnök felkért, hogy képviselje az...
2024. DECEMBER 17.
[ 16:21 ]
Az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások újabb fejezetcsoportját nyitotta meg Albániával, két hónapon belül immár a másodikat, ami a nyugat-balkáni ország mellett a soros magyar elnökségnek is nagy sikere - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. A minisztérium közleménye...
2024. DECEMBER 17.
[ 13:42 ]
Egy elektromos robogóba rejtett pokolgép megölte a nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagyot kedden Moszkvában – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Igor Kirillov altábornagyot, aki az orosz nukleáris, biológiai és vegyi védelmi csapatok főnöke, a Kremltől mintegy 7 kilométerre délkeletre lévő...
2024. DECEMBER 17.
[ 12:55 ]
Beolvasás folyamatban