Ferenc pápa az új könyvéből származó, kedden megjelent részlet szerint elárulta, hogy 2021-ben majdnem merényletet követtek el ellene, de a brit hírszerzés meghiúsította az összeesküvést. A katolikus egyház fejéről szóló könyv januárban jelenik meg, a hívek számára világszerte a hitükkel való újbóli kapcsolatteremtés évének kezdetén.
Ferenc pápa elárulta, hogy a három évvel ezelőtti, 2021-es iraki látogatásán megúszott egy kettős öngyilkos merényletet, miután a brit hírszerzés és az iraki rendőrség meghiúsította az ellene tervezett kísérleteket – írta keddi cikkében a The Guardian a pápa hamarosan megjelenő Spera (Remény) című önéletrajzi könyvére hivatkozva, amelynek részleteit a 88. születésnapján osztotta meg a Corriere della Sera.
A pápa elmondása szerint erősen tanácsolták neki, hogy ne induljon el a 2021 márciusában esedékes iraki útjára, ugyanis akkor a Covid még éreztette hatását, valamint a biztonsági személyzete magasnak értékelte a kockázatokat az országban, különösen az Iszlám Állam fegyveresei által feldúlt északi városban, Moszulban. A pápa azonban kijelentette, hogy eltökélt szándéka útjának folytatása.
Ferenc pápa közölte, hogy a brit hírszerzés azonnal tájékoztatta az iraki rendőrséget a tervezett robbantásokról, amint az egyházfő megérkezett Bagdadba, majd az iraki rendőrség ezt követően értesítette a Vatikán biztonsági szolgálatát. A pápa leírta, hogy az egyik öngyilkos merénylő egy nő volt, aki Moszul felé tartott, hogy a pápai látogatás alatt felrobbantsa magát, valamint szavai szerint egy teherautó is ugyanezzel a szándékkal igyekezett a helyszínre.
A Carlo Musso olasz szerzővel közösen írt, januárban megjelenő könyvben a katolikus egyház feje elárulta, hogy később megkérdezte a vatikáni biztonságiakat, mi lett az öngyilkos merénylőkkel.
A parancsnok lakonikusan válaszolt: »Már nincsenek itt.« Az iraki rendőrség elfogta és felrobbantotta őket. Ez engem is megdöbbentett: még ez is a háború mérgező gyümölcse – fogalmazott a pápa a 2021-es iraki látogatásáról az MTI híre szerint.
Nincs hozzászólás.