Világ
Mateusz Morawiecki: Együtt fogunk működni a Patriótákkal
Betűméret:             

Nagyobb súlyt akarunk adni a tagállamoknak, és készen állunk a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre - jelentette ki az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnökjelöltje, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusa a Corriere della Sera olasz napilapnak adott interjúban csütörtökön.

Morawiecki kijelentette, az ECR éléről való távozását vasárnap bejelentő Giorgia Meloni munkáját kívánja folytatni, mivel az olasz miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke "szilárd alapokra" helyezte az európai pártszövetséget. Hozzátette, folytatja a Meloni által kijelölt utat, de "kreatívan" akar továbbhaladni. Úgy vélte, Európa versenyképességét és identitását is folyamatosan veszíti el, ezért az ECR az ő vezetésével "új és ambiciózus" politikát fog követni.

Morawiecki hangoztatta, elnökségével az ECR erőteljesen szorgalmazza majd a nemzetállamok szuverenitását, mivel az Európai Unió további centralizálását nem tudják elfogadni: "a uniónak szabad nemzetek közösségének kell maradnia, nagy bürokrácia helyett".

Ami a többi frakcióval való kapcsolatokat illeti, Mateusz Morawiecki közölte, hogy készen áll mindenkivel együttdolgozni, aki szívén viseli Európa jövőjét, az európai versenyképességet, a közös értékeket.

Kulcsfontosságúnak nevezte egy olyan többség kialakítását, amely az Európai Unió "jó reformjait" támogatja.

"Az eddig Meloni vezette ECR kiváló helyzetben van, mivel párbeszédet tudunk folytatni a Patrióták képviselte jobboldallal, a szuverenistákkal és az Európai Néppárttal is. Világos prioritásaink vannak és meg fogjuk védeni őket" - jelentette ki Morawiecki. A többi között a zöld átmenet politikája és az illegális migráció megállítását említette.

A volt lengyel kormányfő hangoztatta, hogy kiváló kapcsolatban áll Orbán Viktorral és Santiago Abascallal, a Vox vezetőjével. A spanyol párt a nyáron, a Patrióták Európáért megalakulása után ehhez a frakcióhoz csatlakozott kilépve az ECR-ből.

Morawiecki elmondta, az egyetlen kérdés, amelyet nem osztanak a Patriótákkal, az az Oroszországgal való kapcsolat az ukrajnai háborút tekintve.

"Ez számunkra olyan Rubikon, melyet nem léphetünk át. De minden más témában, amely összeköt, együttműködhetünk" - jelentette ki.

Megjegyezte, Donald Trumppal, a "józan észt" képviselő megválasztott amerikai elnökkel is ugyanazokat az elveket vallják, ezért az Európa és az Egyesült Államok közötti szoros együttműködést támogatja.

Giorgia Meloni lemondásakor Mateusz Morawieckit nevezte meg utódjaként az ECR élén. A frakció januárban hozza meg a végleges döntést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Egyesült Államok orosz, iráni, pakisztáni és boszniai szerb, pontosabban Milorad Dodikhoz köthető érintettekkel szemben jelentett be szankciós intézkedéseket szerdán. Az amerikai külügyminisztérium tucatnyi orosz tengeri hajót, illetve tulajdonosát és egyéb szervezeteket sújtott szankciókkal szerdán azok közül,...
2024. DECEMBER 19.
[ 9:23 ]
Ahmed Huszein as-Sár, az Aszad-rezsimet megbuktató szervezet vezetője, Szíria jövőjének egyik megkerülhetetlen szereplője a Szíriával szembeni szankciók feloldására szólított fel, mondván azok a régi rendszer miatt születtek, és nem szabad egyformán bánni az áldozattal és az elnyomóval. Erről Ahmed Huszein as-Sár a...
2024. DECEMBER 19.
[ 8:17 ]
Elfogták az Igor Kirillov tábornok elleni merénylet elkövetőjét – jelentette be szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az üzbég állampolgárságú gyanúsított a bejelentés szerint beismerte, hogy az ukrán hírszerzés szervezte be. Igor Kirillovval, az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek sugár-,...
2024. DECEMBER 18.
[ 15:43 ]
Beolvasás folyamatban