Az orosz elnök megtartotta nagy évértékelő beszédét, melyben érintette Oroszország gazdasági helyzetét és az ukrajnai háborút. A hagyományos éves konferencia, amelyen Vlagyimir Putyin válaszol az állampolgárok kérdéseire, idén 4 óra 27 perc után ért véget. Putyin több mint 50 kérdésre válaszolt, miközben az orosz állampolgárok több mint kétmillió kérdést küldtek be. A legtöbb az ukrajnai háborúval és a gazdasággal volt kapcsolatos, de szó esett más országokkal való kapcsolatokról, Szíriáról és szociális kérdésekről is. Az orosz elnök azt is kijelentette: kész tárgyalni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
A gazdaságról szólva Putyin elmondta, „két év alatt körülbelül nyolcszázalékos gazdasági növekedésünk volt. Az Egyesült Államokban ez öt-hat százalék, az eurózónában egy százalék volt. Az eurózóna vezető gazdaságában, Németországban nulla százalék, és minden jel szerint jövőre is nulla lesz” – mondta.
Az orosz államfő szerint az orosz gazdaság helyzete stabil, tavaly 3,6 százalékos volt a növekedés, amely idén 3,9-4 százalékos lesz. Mint mondta, Oroszország ipari termelése 2024-ben 4,4 százalékkal, a feldolgozóipar pedig 8,1 százalékkal nőtt az előzetes adatok szerint, a munkanélküliségi ráta pedig rekordalacsony, 3,2 százalékos.
A gazdasági növekedést Oroszország szuverenitásának megerősödésének tulajdonította.
A kormány és a jegybank feladatát abban nevezte meg, hogy a túlfűtött gazdaság „lágy leszállást” hajtson végre. Mint mondta, a növekedésnek 2025-ben a becslések szerint 2-2,5 százalékosnak kell lennie.
Putyin tárt karokkal várja vissza a nyugati vállalatokat
Oroszország nem üldözte el piacáról a nyugati vállalatokat, amelyek számára nem lesz könnyű a visszatérés, mivel a külföldi riválisok és az orosz brandek már betöltötték a távozók által üresen hagyott réseket – jelentette ki egy nappal korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök. Most megismételte:
Az ajtónk nyitva áll
– mondta. Putyin szerint a külföldi cégek mintegy negyede hagyta el véglegesen Oroszországot, a többi pedig valamilyen formában folytatta tevékenységét.
Az ukrán helyzettel kapcsolatban elmondta, a nyugati légvédelmi rendszereknek nincs esélyük arra, hogy lelőjék az orosz Oresnyik hiperszonikus rakétákat – jelentette ki az orosz elnök, hozzátéve, hogy egy technológiai kísérletet, egy „XXI. századi high-tech párbajt” javasol ennek bebizonyítására.
„Határozzanak meg egy megsemmisítendő célpontot, mondjuk Kijevben, összpontosítsák oda az összes légvédelmi és rakétavédelmi erőiket, mi pedig csapást mérünk oda az Oresnyikkel, és meglátjuk, mi történik. Készen állunk egy ilyen kísérletre. De vajon készen áll-e másik oldal is?” – mondta, az új orosz fegyverrendszerrel kapcsolatban megfogalmazott nyugati szakértői véleményekre reagálva. Putyin szerint a
helyzet a „különleges hadművelet” övezetében kardinálisan változik, a teljes frontvonalon mozgás van folyamatban, az orosz hadsereg pedig naponta négyzetkilométerszámra foglal el területeket.
Putyin kész tárgyalni Trumppal
Vlagyimir Putyin leszögezte, hogy bármikor kész beszélni vagy találkozni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
„Először is, nem tudom, mikor fogok találkozni vele. Mert ő nem mond semmit erről. Több mint négy éve egyáltalán nem beszéltem vele. És, persze, bármikor készen állok erre. Készen állok a találkozóra is” – jelentette ki Putyin.
Azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok THAAD légvédelmi rendszerrel látja el Ukrajnát, az MTI híre szerint az orosz vezető kijelentette: „akkor megkérjük az ukrajnai srácainkat, hogy súgják meg, milyen korszerű, számunkra értékes megoldások vannak benne". Putyin a Patriot rendszer képességeit az orosz Sz-300-aséhoz, a THAAD-ot pedig az Sz-400-aséhoz hasonlította.
Orbán Viktor karácsonyi tűzszünetet javasolt
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki, moszkvai, négy és fél órán át tartó évértékelő sajtótájékoztatóján.
"Ami a rövid távú tűzszüneteket illeti, ezzel a javaslattal fordult hozzám Magyarország miniszterelnöke, Orbán úr. Azt hiszem, Viktor nem fog rám haragudni azért, ha a beszélgetésünk egy részét nyilvánosságra hozom. Azt mondja: Mibe kerül ez Önnek? Egy napra - két napra karácsonyi fegyverszünetet kihirdetni. Az ellenség ezalatt a két-három nap alatt semmit sem fog tudni csinálni" - mondta Putyin.
Az orosz elnök elmondta, hogy nem utasította el a javaslatot, és indítványozta, hogy kérdeztessék meg a másik fél is, amely azonban mindezt kategorikusan elvetette.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!