Világ
Az új francia miniszterelnök minden mérsékelt pártot meghívott a kormányba
Betűméret:             

Az egy héttel ezelőtt kinevezett új francia miniszterelnök, Francois Bayrou csütörtökön a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülésen és a radikális baloldali Engedetlen Franciaországon kívül minden parlamenti politikai erőt meghívott a kormányába.

A miniszterelnöki hivatal és a megbeszélések több résztvevője szerint a kormányfő két kulcsfontosságú javaslattal próbálta meggyőzni a tárgyalóasztalhoz hívott kilenc párt mintegy harminc vezetőjét.

Az első a kormányban való részvételre vonatkozó "nyilvános ajánlat" volt, a második pedig a 2023-ban elfogadott nyugdíjreform újratárgyalása, annak felfüggesztése nélkül, miközben a teljes baloldal és a Nemzeti Tömörülés is a nyugdíjreform hatályon kívüli helyezését követeli.

Arra azonban egyelőre nincs jel, hogy a miniszterelnök javaslatai pozitív visszhangra találnak a parlamenti pártok körében.

Bár a pártvezetők elfogadták a tárgyalásokra a meghívást, Francois Bayrou elképzeléseire hűvösen reagáltak.

A kommunisták szerint Bayrou kijelentette, hogy még karácsony előtt szeretné megalakítani az új kormányt, a programbeszédét a Nemzetgyűlésben viszont csak január közepére tervezi.

A 73 éves centrista politikust pénteken nevezte ki Emmanuel Macron államfő a két héttel ezelőtt a parlamentben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Michel Barnier helyére. Bayrou a hatodik miniszterelnök Emmanuel Macron 2017-ben kezdődött elnöksége alatt, és a negyedik azóta, hogy 2022 ben újraválasztották.

Bayrou-nak a miniszterelnöki hivatalban töltött első hetét azonban élesen bírálta a politikai elit, miután miközben a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén súlyos következményekkel jártak a Chido ciklon hétvégi pusztításai, a kormányfő inkább a délnyugati Pau város önkormányzati ülésére utazott, ahol polgármester, és szeretné ezt a tisztséget a kormányfői posztja mellett is megtartani.

A miniszterelnöknek a Nemzetgyűlésben is magyarázatot kellett adnia arra, hogy Mayotte helyett miért Pau-ba utazott el.

A július 7-i előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a Nemzetgyűlés 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré.

Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép köztársaságiak alakítottak szeptemberben kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldali pártok és a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben maradt.

Ez utóbbi két tömb buktatta meg kilenc nappal ezelőtt bizalmatlansági indítvánnyal a kisebbségi kormányt, amely a parlament megkerülésével kívánt megszorításokat bevezetni a jövő évi költségvetésben. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Leállt a Barátság kőolajvezeték - illusztráció
2024. DECEMBER 20.
[ 19:01 ]
Egy 19 éves fiatal késsel megsebesített több kisiskolást és egy tanítónőt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában – közölte a horvát rendőrség. A támadásban megsebesített egyik hétéves diáklány meghalt. A Net.hr portál beszámolója szerint az orvosok a tanítónő életéért is küzdenek. A...
2024. DECEMBER 20.
[ 12:29 ]
Orosz rakétatámadás érte péntekre virradóra Kijevet, a csapásokban két ember megsebesült, több épület megrongálódott – közölték helyi tisztviselők. Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője szerint a támadás nyomán városszerte tüzek keletkeztek, és egy irodaház is megrongálódott. Vitalij Klicsko,...
2024. DECEMBER 20.
[ 11:53 ]
Az orosz elnök megtartotta nagy évértékelő beszédét, melyben érintette Oroszország gazdasági helyzetét és az ukrajnai háborút. A hagyományos éves konferencia, amelyen Vlagyimir Putyin válaszol az állampolgárok kérdéseire, idén 4 óra 27 perc után ért véget. Putyin több mint 50 kérdésre válaszolt, miközben az orosz...
2024. DECEMBER 19.
[ 15:28 ]
Beolvasás folyamatban