Világ
Iskolai késelés Zágrábban: Egy hétéves diáklány meghalt (Frissítve)
Betűméret:             

Egy 19 éves fiatal késsel megsebesített több kisiskolást és egy tanítónőt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában – közölte a horvát rendőrség. A támadásban megsebesített egyik hétéves diáklány meghalt.

A Net.hr portál beszámolója szerint az orvosok a tanítónő életéért is küzdenek.

A jelentések szerint a támadó – aki korábban maga is ebbe a tanintézménybe járt – késsel lépett be az iskolába, majd az első, útjába eső tanterembe ment – közölte a HRT. A hírek szerint az eset az első osztályban történt, de azt egyelőre nem tudni, hogy a támadás csak ezt az osztályt érintette, vagy másokat is.

Az eset a Prečko Általános Iskolában történt. A rendőrségi tájékoztatás szerint a támadó fiút őrizetbe vették, a sebesültek pedig orvosi ellátásban részesültek.

A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki az iskolához, és körbezárták az épületet. Az elkövetőt nem messze az iskolától fogták el, aki öngyilkosságot kísérelt meg.

Holnap gyásznap lesz Zágrábban

Tomislav Tomašević, Zágráb polgármestere a tragédia miatt gyásznapot hirdetett holnapra a városban.

Még tart a helyszínelés, de Davor Božinović horvát belügyminiszter szerint hamarosan több információ áll majd rendelkezésre a támadás körülményeiről.

Irena Hrstić egészségügyi miniszter elmondta, hogy öt személyt kezelnek kórházban, akik közül jelenleg mindenki túl van az életveszélyen. Három sebesültre műtéti beavatkozás vár. Az elkövető is életben van, állapota stabil – erősítette meg Hrstić.

Plenković: Megdöbbenve állunk a tragédia előtt

Andrej Plenković, Horvátország miniszterelnöke megrendülését fejezte ki a tragédia kapcsán.

„Megrendülve állunk e nagy tragédia előtt. Jelenleg a helyszínen van Božinović belügyminiszter és Fuks oktatási miniszter. A rendőrség azon dolgozik, hogy kiderítse, pontosan mi történt. Az információink szerint több diákot is elláttak a zágrábi kórházakban” – mondta Plenković a horvát kormány ülésének kezdetén, amelyről a T-Portal számolt be.

Hozzátette, hogy a nyilvánosságot részletesebben is tájékoztatni fogják, amint több információ áll rendelkezésükre.

A szakszervezet szerint nem lehet szőnyeg alá söpörni a problémákat

A horvát tanítók szakszervezete a legélesebben elítéli az erőszak minden formáját az iskolákban, és megrendülve áll a mai tragédia előtt.

„Az iskolai erőszak egyre gyakoribb, de ez a mostani eset a legrosszabb ami horvátországi iskolában történt”, jelentette ki Sanja Šprem, a szakszervezet elnöke, majd hozzátette: az egyre gyakoribb erőszakos eset miatt korábban kérték egy akcióterv meghozatalát, hogy megelőzzék az erőszak minden formáját, de ez a dokumentum sohasem lépett életbe.

Vučić: Gondolatainkkal az áldozatok hozzátartozóival és a horvát polgárokkal vagyunk

Aleksandar Vučić szerb elnök ma őszinte részvétét fejezte ki saját és Szerbia nevében a horvátországi általános iskolában történt tragikus incidens áldozatainak családjainak, ahol egy hétéves tanuló életét vesztette, és többen megsérültek.

„Mélyen megrázott a zágrábi általános iskolában történt szörnyű támadás híre. Ezekben a nehéz és fájdalmas pillanatokban gondolataink az áldozatok családjaival, a sérültekkel és Horvátország polgáraival vannak. A Szerb Köztársaság legőszintébb részvétét és támogatását fejezi ki ebben a tragédiában” – írta Vučić az X közösségi hálón.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Leállt a Barátság kőolajvezeték - illusztráció
2024. DECEMBER 20.
[ 19:01 ]
Orosz rakétatámadás érte péntekre virradóra Kijevet, a csapásokban két ember megsebesült, több épület megrongálódott – közölték helyi tisztviselők. Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője szerint a támadás nyomán városszerte tüzek keletkeztek, és egy irodaház is megrongálódott. Vitalij Klicsko,...
2024. DECEMBER 20.
[ 11:53 ]
Az egy héttel ezelőtt kinevezett új francia miniszterelnök, Francois Bayrou csütörtökön a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülésen és a radikális baloldali Engedetlen Franciaországon kívül minden parlamenti politikai erőt meghívott a kormányába. A miniszterelnöki hivatal és a megbeszélések több...
2024. DECEMBER 19.
[ 20:41 ]
Az orosz elnök megtartotta nagy évértékelő beszédét, melyben érintette Oroszország gazdasági helyzetét és az ukrajnai háborút. A hagyományos éves konferencia, amelyen Vlagyimir Putyin válaszol az állampolgárok kérdéseire, idén 4 óra 27 perc után ért véget. Putyin több mint 50 kérdésre válaszolt, miközben az orosz...
2024. DECEMBER 19.
[ 15:28 ]
Beolvasás folyamatban