Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban.
A közmédia tudósítójának beszámolója szerint az autóval a karácsonyi vásárban emberek közé hajtó támadó még 2006-ban érkezett Németországba, Magdeburgban élt és dolgozott.
A tudósító elmondta, hogy a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás egyértelműen helyismeretre vall – tette hozzá.
A tájékoztatás arra is felhívta a figyelmet, hogy szakértők szerint egyre több jel mutat arra – és a pénteki támadás is ezt erősíti meg – hogy az a tény, hogy egy bevándorló munkahellyel rendelkezik, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy integrálódott.
A tudósítás szerint a támadásnak legalább egy vagy két halálos áldozata van, de egyes információk szerint akár 11-en is életüket veszthették és az áldozatok között gyermek is van. A támadásban mintegy 60-80 ember megsérült, köztük többen súlyosan és a halálos áldozatok számának emelkedésétől kell tartani.
A tudósító elmondta, hogy a magdeburgi támadás hatására Thüringia tartományban egy másik karácsonyi vásárt már bezártak, mert ott is támadástól tartanak.
A közmédia berlini munkatársa tudósításában emlékeztetett, hogy Németországban jelenleg választási kampány van és hamarosan Olaf Scholz szövetségi kancellár és más vezető német politikusok is Magdeburgba utaznak majd. (hirado.hu)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!