Világ
Ferenc pápa szenteste megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját és ünnepi misét vezet
Betűméret:             

Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét a Szent Péter-bazilikában kedd este, amelynek keretében elindítja a 2025-re meghirdetett jubileumi szent évet a bazilika szent kapujának a megnyitásával.

A rendkívüli szertartás-együttes a Szent Péter-bazilika bejárati előcsarnokában kezdődik.

A Vatikán előzetes közlése szerint egy énekkel kísért rövid imádság és az Evangélium részlete felolvasása után Ferenc pápa a bazilika szent kapujához járul, és a kapu megnyitásával elindítja a szentévet. Az olvasmányok, énekek, fohászok fő nyelve a latin, de angolul, franciául és spanyolul is imádkoznak.

Az utolsó pillanatban dől el, hogy az influenza miatt gyengélkedő egyházfő gyalogosan közelíti meg a kaput vagy kerekesszékkel.

A szent kapu 2016 - az akkor Ferenc pápa elrendelte rendkívüli szent év vége - óta zárva van. Nyolc évvel ezelőtt be is falazták, a téglafalat az utóbbi hetekben bontották le.

Régebbi hagyomány szerint a pápa egy kisebb díszkalapáccsal üti meg a szent kaput, de Ferenc pápa 2016-ban és előtte II. János Pál is a 2000-es szentévben egyszerűbben, kalapácsütés nélkül, a kezével tárta ki. A kapunyitáskor a pápa elmondja az ilyenkor szokásos latin nyelvű formulát, amely arra utal, hogy megnyitja az igazság kapuját.

A kapu kitárásakor Ferenc pápa megáll és csendben imádkozik, majd megszólalnak a bazilika harangjai.

A szentévnek a szentestével egybekötött elindításának minden részlete szimbólumokban gazdagnak ígérkezik. A L’Osservatore Romano szentszéki napilap emlékeztetett arra, hogy a pápai ruházat két domináns színe az arany és a zöld lesz: az arany az örökkévalóságot jelképezi, a zöld pedig a remény színének számít, mivel a jubileumi szent év központi üzenete a remény lesz.

A pápa liturgikus köpenyére az apostol Szent Péter és Szent Pál alakját hímezték, és horgonyokat is, amelyek szintén a reményre utalnak.

A kapu kitárása után Ferenc pápa lesz az első, aki áthalad rajta, majd az egyház tagjai követik, valamint ötven hívő a világ minden részének képviseletében. Az országok között szerepel Irán és India is.

A szent kapu megnyitásán az olasz és külföldi politikai, intézményes, kulturális élet vezetői is részt vesznek, többek között a római kormányfő Giorgia Meloni.

Ferenc pápa, miután belépett a szent kapun a bazilikába, a frissen restaurált főoltárhoz megy, ahol ünnepi szentmisét vezet. Ez a mise a jubileumi szent év legelső eseménye.

A december 24-i misén a kontinenseket képviselő gyermekek virágokat visznek az oltárnál elhelyezett gyermek Jézus szobrához, melyet a mise végén a bazilika betlehemes jászlába helyeznek el.

A bazilikában egyháziak és világiak lesznek jelen, összesen hétezren férnek be; akik kimaradnak, a Szent Péter tér kivetítőin követhetik az eseményt.

2000 óta a most kezdődő lesz a harmadik szentév: a 2026. január 6-ig tartó egyházi esztendőben a Vatikán több mint harminc millió zarándok érkezésével számol. Az olasz belügyminiszter Matteo Piantedosi egyenesen negyven millió látogatóról beszélt. A becslések szerint az Egyesült Államokból 2,5 millióan, Németországból nyolcszázezren érkezhetnek.

A szent év jelentősebb eseményei között az úgynevezett jubileumi találkozók szerepelnek, amikor a pápa különböző szakmák, társadalmi csoportok képviselőit fogadja. Kiemelt várakozás előzi meg a fiatalok július végi jubileumát, amelyre több mint egy millió fiatalt várnak az egész világból, és újdonságnak számít a tinédzserek jubileuma is április végén - nyilatkozta a programok vatikáni felelőse Rino Fisichella érsek.

December 25-én délben Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről elmondja karácsonyi beszédét, amelynek állandó témája a béke. A beszéd után Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

Szerdán délutántól haladhatnak át a zarándokok a bazilika szent kapuján: az év minden napján reggeltől estig ingyenesen, előzetes foglalás nélkül. A kapunál csak nagyon rövid időre lehet majd megállni imádkozni, a tömeget terelni fogják.

December 26-án a pápa a római Rebibbia-börtönben nyitja meg az ott kialakított szent kaput, majd beszédet mond a Szent Péter téren.

December 29-én a római lateráni Szent János-bazilika szent kapuja nyílik meg a világ templomainak szent kapuival együtt.

Ami a biztonsági intézkedéseket illeti, hétfőtől a Vatikán vörös zónának számít. Kedd délután egy órától majdnem hermetikusan lezárják a Szent Péter teret és környékét: a járműforgalmat teljesen kitiltják, kizárólag gyalogosan lehet majd megközelíteni a pápai államnak a Vatikán falain kívüli területét.

A közeli metrómegállókból a Szent Péter tér felé vezető utakon biztonsági folyosókon lehet majd csak haladni. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Legkevesebb két halálos áldozata van a Los Angeles közelében pusztító erdőtüzeknek, és több százezren maradtak állam nélkül – közölték a helyi hatóságok szerdán. A tisztségviselők a szerda reggeli órákban arról számoltak be, hogy egyelőre egyáltalán nem tudják ellenőrzés alatt tartani a tüzek terjedését,...
2025. JANUÁR 9.
[ 0:21 ]
Romániában május 4-én tartják meg a megismételt államelnök-választás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével - döntötték el szerdán a...
2025. JANUÁR 9.
[ 0:10 ]
Lengyelországban május 18-án tartják az elnökválasztás első fordulóját - jelentette be szerdán Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) elnöke. Második fordulót június 1-én rendeznek, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint ötven százalékát - mondta el Holownia. A...
2025. JANUÁR 8.
[ 17:07 ]
Beolvasás folyamatban