Világ
Milorad Dodik: Nem létezik többé a korábbi Bosznia-Hercegovina
Betűméret:             

Nem létezik többé az a Bosznia-Hercegovina, amelyet elképzeltek, a boszniai szerb parlament új törvényeket fog hozni, például a szövetségi ügyészség és a bíróság nem tevékenykedhet többé a boszniai Szerb Köztársaság területén - közölte Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének elnöke szerdán, miután a boszniai szövetségi bíróság a nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta őt.

Milorad Dodik bejelentette: más szövetségi intézmények munkáját is betiltják, például a felsőfokú ügyészségi és bírósági testületét, és a boszniai Szerb Köztársaság saját felsőfokú ügyészségi és bírósági testületet hoz létre. Emellett a legtöbb szerb tisztségviselő is kivonul a szövetségi intézményekből - ismertette. Hozzátette egyúttal, hogy csak az "árulók" maradnak majd ott.

Az ítélethirdetést követően a politikus azt üzente támogatóinak, hogy nincs ok aggodalomra, megtanult már nehezebb dolgokat is elviselni. Egyben azt is közölte, üzeni Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség főképviselőjének, hogy ha szerb területre lép, letartóztatásra számíthat. "Ha látjátok, jelentsétek a rendőrségnek, hogy letartóztassuk és elűzzük innen. Nem érdemli meg, hogy szerb földre lépjen" - mondta híveinek, és közölte: nem engedi meg, hogy bárki is megdöntse a boszniai Szerb Köztársaságot.

Milorad Dodik Aleksandar Vučićot Banja Lukába invitálta, hogy a kialakult helyzetről tárgyaljanak. A szerb elnök már szerda este elutazik a boszniai Szerb Köztársaságba. Milorad Dodik azt nyilatkozta, két telefonbeszélgetést bonyolított le az ítélethirdetés után. "Egyiket Aleksandar Vučićtyal, aki azt mondta, a boszniai Szerb Köztársaság pártján áll, a másikat pedig Orbán Viktor barátommal, aki ugyanezt mondta" - részletezte a boszniai szerb elnök.

A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen a büntető törvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető, és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.

A büntető törvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította, döntésének hátterében pedig a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.

Dodik szerint a vádhatóság politikai nyomásra állította össze az ellene felhozott vádakat. Azzal is érvelt, hogy a bosznia-hercegovinai törvények szerint nem létezik olyan cselekmény, amellyel vádolták. Az ország alkotmánya szerint törvényt csak a parlament hozhat, így a nemzetközi főképviselő intézkedései szerinte nem jogérvényesek.

Az ügyészség azt kérte, hogy Milorad Dodikot öt év börtönbüntetésre ítéljék, valamint tiltsák el tíz évre a közhivatal tevékenységtől. A vádhatóság ugyanezt a büntetést kérte az ügy másik vádlottjára, Milos Lukićra, a boszniai szerb hivatalos közlöny igazgatójára, aki a nemzetközi főképviselő döntését figyelmen kívül hagyva a közlönyben megjelentette a Dodik által szignált törvényeket. Milos Lukićot a bíróság szerdán felmentette az ellene felhozott vádak alól.

Az ítélet nem jogerős, a védelem és az ügyészség is fellebbezhet ellene, a másodfokú ítéletet az év végéig mondhatják ki.

Milorad Dodik a múlt héten az utolsó szó jogán a bírónak üzenve azt mondta: az ellene szóló ítélet alapvetően meghatározza majd Bosznia jövőjét. Később a sajtónak ezt úgy fejtette ki: az ítélet "halálos csapást mérhet" Bosznia-Hercegovinára. Közölte, hogy amennyiben bűnösnek találják, az ítéletet nem fogadja el, és a boszniai Szerb Köztársaság megkezdi kivonulását a szövetségi intézményekből. Emellett ismét felvetette az entitás függetlenné válásának lehetőségét.

Bosznia-Hercegovina politikai és alkotmányos berendezkedését a boszniai háborút lezáró, 1995-ös daytoni békemegállapodás határozza meg. Ennek értelmében az ország két részből áll: a boszniai Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból. A nemzetközi közösség főképviselőjének intézményét is ekkor hozták létre: a megbízottnak joga van törvényeket hozni, illetve felfüggeszteni. Milorad Dodik mint elnök három évtizede beszél arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia államként működésképtelen. A boszniai szerb parlament az utóbbi években megszavazta az entitás saját védelmi, igazságügyi és adórendszerének bevezetését, a szövetségi intézményrendszerből történő kilépést, illetve saját választási törvényt fogadott el, ami országos szinten súlyos belpolitikai feszültségekhez vezetett, emlékeztet az MTI.

A Milorad Dodik elítéléséről szóló hírekre reagálva Aleksandar Vučić szerb elnök összehívta az ország biztonsági tanácsának az ülését.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Egyesült Államok átnyújtotta Kijevnek az ásványkincsekről szóló megállapodás új tervezetét, amely teljesen kiverte a biztosítékot Ukrajnában. A javaslat részleteit kielemezte a Jevropejszka Pravda ukrán lap, amely arra a megállapításra jutott, hogy ilyen formában a megállapodás aláírása egy életre szóló szégyen...
2025. MÁRCIUS 28.
[ 16:01 ]
Négy amerikai katona tűnt el egy litván kiképzési gyakorlat során, a mentési munkálatokhoz lengyel katonai egységek is csatlakoztak. A katonákat szállító páncélozott jármű egy vízzel teli területen süllyedt el, a mentést nehezítik a mostoha terepviszonyok – tudósított a Fox News. A Georgia állambeli Fort Stewartból...
2025. MÁRCIUS 28.
[ 14:04 ]
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az Európa...
2025. MÁRCIUS 28.
[ 13:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó