A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely előírja, hogy nem alkalmazhatják Bosznia-Hercegovina törvényeit és betiltja az Alkotmányon kívüli intézmények tevékenységét.
A rendelkezés szerint Bosznia-Hercegovina bíróságokra, ügyészségekre, a nyomozó- és védelmi ügynökségre, valamint a legfelsőbb bírói és ügyészi tanácsra vonatkozó törvényei nem alkalmazhatók és nem hajthatók végre a boszniai Szerb Köztársaság területén.
Az RTRS jelentése szerint a törvényt 49 képviselő támogatta, hárman szavaztak ellene.
A boszniai Szerb Köztársaság illetékes intézményei és szervei kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni az említett törvény végrehajtásának biztosítása érdekében.
A rendelkezések szerint azok a személyek, akik kötelesek e szerint a törvény szerint eljárni, mentesülnek a Bosznia-Hercegovina és a boszniai Szerb Köztársaság büntetőjogában meghatározott felelősség alól az törvény végrehajtásával kapcsolatos bűncselekmények tekintetében. A boszniai Szerb Köztársaság illetékes szervei és intézményei pedig kötelesek számukra minden szükséges védelmet biztosítani, írja az RTS.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kijelentette, hogy nem fog személyesen fellebbezni a bosznia-hercegovinai bíróság ítélete ellen, amely egy év börtönbüntetésre és hat év politikai tisztségviseléstől való eltiltásra ítélte. A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elutasította az ellene indított eljárást. „Én sem fellebbezni nem tervezek személyesen, sem tovább foglalkozni az üggyel” – mondta Dodik. A boszniai Szerb Köztársaság elnöke hangsúlyozta, hogy a parlament döntései a daytoni megállapodáshoz való visszatérést és annak védelmét szolgálják.
A parlament elfogadta a külföldi szervezetek által anyagilag vagy más módon támogatott nonprofit szervezetek külön nyilvántartásáról és működésükről szóló törvényjavaslatot is. A törvény célja a nonprofit szervezetek működésének átláthatósága.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!