Világ
Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította az ukrán államfőt a brit miniszterelnök
Betűméret:             

Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.

Starmer a londoni kormányfői hivatalban fogadta Zelenszkijt. A munkáspárti brit miniszterelnök a Downing Streetre érkező ukrán elnököt öleléssel üdvözölte, és kijelentette: az utcán felsorakozott tömeg üdvrivalgása is mutatja, hogy Ukrajnát egész Nagy-Britannia maradéktalanul támogatja.

Starmer leszögezte, hogy a brit kormány mindaddig Ukrajna mellett marad, ameddig erre szükség van.

Nagy-Britannia tántoríthatatlan elszántsággal dolgozik a tartós ukrajnai béke megteremtéséért, Ukrajna szuverenitásának és biztonságának megőrzéséért – tette hozzá a brit kormányfő.

Válaszában Zelenszkij megköszönte a brit támogatást, és kijelentette: Ukrajna a továbbiakban is számít London segítségére.

Zelenszkij Washingtonból érkezett szombaton Londonba, és részt vesz azon a vasárnapi csúcstalálkozón, amelyet Keir Starmer hívott össze az ukrajnai helyzet áttekintésére.

Az előzetes lista alapján az összejövetelen jelen lesznek Zelenszkij mellett Kanada, Franciaország, Németország, Lengyelország, Csehország, Románia, Törökország, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Olaszország, Finnország és Svédország vezetői.

Részt vesz a vasárnapi londoni találkozón Mark Rutte, a NATO főtitkára, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és António Costa, az EU-tagországok vezetői alkotta Európai Tanács elnöke is.

A Buckingham-palota szombaton bejelentette, hogy vasárnap III. Károly király is fogadja Volodimir Zelenszkijt. A brit uralkodót – aki a héten állami látogatásra szóló meghívót küldött Donald Trump amerikai elnöknek – az udvar tájékoztatása szerint az ukrán delegáció kérte meg Zelenszkij fogadására, és Károly a kérést elfogadta, írja az MTI.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ukrajnáról tanácskoztak Londonban - illusztráció
2025. MÁRCIUS 2.
[ 20:15 ]
Keir Starmer brit miniszterelnök az általa Ukrajna ügyében vasárnapra összehívott londoni csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt, a BBC közszolgálati televíziónak adott interjúban kijelentette: megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Emmanuel Macron francia államfővel arról, hogy "talán még egy-két...
2025. MÁRCIUS 2.
[ 13:24 ]
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálásának útja gyorsan és sikeresen bejárható, ha megmarad Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikai akarata – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című...
2025. MÁRCIUS 2.
[ 12:40 ]
Izrael leállította a Gázai övezetbe küldött humanitárius segélyeket a Ramadán, a muzulmán böjti hónap kezdetén, vasárnap – jelentette a katonai rádió. Az izraeli hadsereg (IDF) a politikai vezetés utasítására vasárnap reggel leállította a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélynyújtást, és lezárta az...
2025. MÁRCIUS 2.
[ 10:23 ]
Beolvasás folyamatban