Szlovákia elutasítja az ukrajnai háború folytatásának támogatását, ezért nem ért egyet sem Ukrajna katonai, sem pénzügyi segítésével - közölte Robert Fico kormányfő Pozsonyban hétfőn a Brüsszelben csütörtökre tervezett Európai Uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban, írja az MTI.
"Amennyiben az Európai Unió úgy dönt, hogy továbbra is nagymértékben támogatni fogja Ukrajnát katonailag és anyagilag, arra csak bilaterális alapon kerülhet sor" - jelentette ki Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Robert Fico hangsúlyozta: Szlovákia nem hisz a "békét erővel" stratégiában, mert az elmúlt évek bebizonyították, hogy ez az elképzelés nem reális, és ez a stratégia csak indokként szolgál az ukrajnai háború folytatásához.
A szlovák miniszterelnök elmondta: Pozsony a csúcstalálkozón javaslatot fog tenni az azonnali fegyvernyugvásra és a béketárgyalások megkezdésére, függetlenül attól, hogy a végleges békemegállapodásra mikor kerül sor. Úgy vélekedett: hagyni kell, hogy Oroszország és az Egyesült Államok tárgyaljanak, és egy adott pillanatban a folyamatba bekapcsolódhat Ukrajna és Európa is.
Robert Fico a téma kapcsán a hétvégén tett nyilatkozatában azt is kiemelte: Pozsony kérni fogja, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó záródokumentumába bekerüljön az az egyértelmű igény, hogy Ukrajna indítsa újra az Európába irányuló gáztranzitot. Ezzel összefüggésben ismételten aláhúzta: Európa versenyképességét nem lehet biztosítani az Ukrajnán át érkező orosz gáz nélkül.
Közölte azt is: kormánya egyetért az Európai Unió és Európa védelmi képességeinek erősítésével, és készen áll arra, hogy abban konstruktív módon részt vegyen, azzal a feltétellel, hogy a növekedési és stabilitási paktum tekintetében lesznek kivételek, és a védelmi kiadások közé bekerülnek az úgynevezett kettős felhasználású projektek is.


Nincs hozzászólás. Legyen az első!