Világ
Macron: Az ukrajnai béke szavatolása "talán európai erők bevetését is magában foglalja majd"
Betűméret:             

Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint "talán európai erők bevetését is magában foglalja majd". Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.

A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása "talán európai erők bevetését is magában foglalja majd".

"Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását" - mondta.

"Már a jövő héten összehívjuk Párizsban azoknak az országoknak a vezérkari főnökeit, amelyek vállalni kívánják az ezzel kapcsolatos felelősségüket" - jelentette ki a francia elnök, aki szerint "az orosz fenyegetés itt van, és határok nélkül érinti Európa országait".

"Ebben a veszélyekkel teli világban őrültség lenne szemlélődőnek maradni" - fogalmazott az államfő.

Emmanuel Macron szerint Oroszország "az ukrán konfliktust már globális konfliktussá változtatta", azzal, hogy "megsértette határainkat azért, hogy ellenfeleit meggyilkolja", "manipulálta a romániai és moldovai választásokat", "kibertámadásokat szervezett kórházaink ellen" és "megpróbálta manipulálni a közvéleményünket a közösségi oldalakon terjesztett hazugságokkal".

Véleménye szerint "ez az agresszió úgy tűnik, nem ismer határokat".

Emmanuel Macron jelezte, hogy Franciaország "továbbra is elkötelezett a NATO és az Amerikai Egyesült Államokkal való partnerség mellett".

"De többet kell tennünk, meg kell erősítenünk a függetlenségünket a védelem és a biztonság terén. Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában" - hangsúlyozta.

A francia elnök kijelentette, hogy "stratégiai vitát kíván nyitni" a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára, de annak bevetéséről a döntés továbbra is a francia elnök hatáskörében maradna.

"A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen" - mondta Macron.

Ugyanakkor "bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezetőjének kezében volt és marad" - tette hozzá.

A francia nukleáris elrettentő erő európai kiterjesztésének lehetőségével Emmanuel Macron Friedrich Merz kérésére utalt, aki szerint az Egyesült Államok visszavonulásával Európának fel kell készülnie "a legrosszabb forgatókönyvre", egy biztonsági garancia nélküli NATO-ra.

Az amerikai-európai kapcsolatok aktuális kérdéseit illetően a francia elnök úgy vélte, hogy fel kell készíteni Európát "arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok esetleg úgy dönt, hogy vámokat vet ki az európai árukra", ahogyan azt Kanadával és Mexikóval szemben is megteszi.

"Ez a döntés, amely érthetetlen mind az amerikai gazdaság, mind a miénk számára, következményekkel jár majd egyes iparágainkra" - vélte a francia elnök. "Miközben európai kollégáinkkal együtt készülünk a visszavágásra, továbbra is mindent megteszünk, hogy világossá tegyük, hogy ez a döntés mindannyiunknak árt" - mondta a francia elnök. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Kálmán (*.*.168.102)
2025. MÁRCIUS 6. [ 7:31 ]

Közben a zongoraművész is kedvet kapott a békekötéshez?!


A csütörtöki uniós csúcstalálkozó rendkívül fontos az európai védelem és biztonság, valamint Ukrajna támogatása szempontjából, a tagállami vezetők azért gyűlnek össze Brüsszelben, hogy támogassák Ukrajnát egy átfogó, igazságos és hosszantartó béke elérése érdekében - jelentette ki az Európai Tanács elnöke az...
2025. MÁRCIUS 6.
[ 14:28 ]
Emmanuel Macron francia elnök nagyon-nagyon konfrontatív beszéde azt a benyomást kelti, hogy Franciaország a háború folytatására törekszik, ráadásul megjelent nála a nukleáris retorika - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak. "Macron beszédét olvasva az az érzésünk, hogy...
2025. MÁRCIUS 6.
[ 12:57 ]
Hazaárulással és bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsított csoport hat tagját vették őrizetbe Romániában - közölte csütörtökön a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A közlemény szerint a 2023-ban alakult, civil szervezetnek álcázott, de katonai felépítésű csoport a román állam...
2025. MÁRCIUS 6.
[ 11:37 ]
Beolvasás folyamatban