Világ
Ferenc pápa hangüzenetet küldött a csütörtök esti rózsafüzér-imádságra
Betűméret:             

Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.

"Szívből köszönöm imáitokat, melyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm" - fogalmazott a pápa olaszul.

A szentszéki szóvivő közölte, hogy a hangüzenetet az egyházfő a Gemelli-klinika kórtermében rögzítette. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnik, hiszen légzési nehézségekkel küzd.

Február 14-i kórházba kerülése óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét.

A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak, amelyet mindig más és más bíboros vezet. Az elsőt Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezette.

Csütörtök este Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézetei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja pro-prefektusa vezette a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért. Az egyházfő üzenete előtt a bíboros kijelentette, hogy a pápa így kívánta kifejezni köszönetét azoknak, akik az egész világon imádkoznak érte. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az amerikai-ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban. Az elnök újságírók előtt elmondta, szeretne megbizonyosodni arról, hogy Ukrajna valóban rendezést akar-e a konfliktusban. „Ha nem akarnak rendezést, kivonulunk onnan” –...
2025. MÁRCIUS 8.
[ 10:15 ]
Bosznia-Hercegovinában a helyzet aggasztó Denis Bećirovićnak, a háromtagú boszniai államelnökség soros, bosnyák elnökének a megítélése szerint, ezért a további destabilizáció megakadályozása érdekében sürgős intézkedésekre, köztük további nemzetközi katonai erők oda vezénylésére szólított fel...
2025. MÁRCIUS 8.
[ 9:07 ]
Pénteken, a washingtoni Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón az ukrajnai háború lezárásának kérdése mellett szóba kerültek szakpolitikai kérdések is, valamint a 2020-as tüntetéseket kiváltó George Floyd-gyilkosság elkövetőjének felmentése, valamint az, hogy visszavonnak 400 millió dollárt, amit a Columbia Egyetemnek...
2025. MÁRCIUS 7.
[ 22:36 ]
Beolvasás folyamatban