Világ
Orosz védelmi minisztérium: Az ukrán hadsereg megkísérelt behatolni az orosz Belgorod megyébe
Betűméret:             

Öt támadási kísérletet hajtott végre az ukrán hadsereg annak érdekében, hogy az orosz és az amerikai elnök tárgyalásának napján beékelődjön az oroszországi Belgorod megye területének nyugati részébe - közölte kedd este az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a "provokációban", az 5 óra 50 perc és 18 óra 45 perc között, Gyemidovka és Prileszje település környékén indított támadásokban mintegy kétszáz ukrán katona és 29 haditechnikai eszköz vett részt, köztük öt harckocsi, 16 páncélozott harcjármű, három mérnöki akadályromboló jármű, valamint egy UR-77-es táv-aknamentesítő egység és négy egyéb jármű.

A tájékoztatás szerint a támadásokat az Északi csapatcsoportosítás határvédelmi alegységei tüzérségi tűzzel és FPV-drónok bevetésével visszaverték, az ukrán erők nem lépték át az orosz államhatárt.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az ukrán fegyveres erők összvesztesége itt 60 ember, egy harckocsi, hét páncélozott harcjármű, három műszaki jármű és egy egyéb jármű volt. A megmaradt fegyvereseket szétszórták, és az ellenség lemondott a további támadásokról.

Emellett az orosz hadsereg az ukrajnai Szumi megyében 30 légi- és rakétacsapást, valamint 13 helikopteres csapást hajtott végre az ukrán tartalékok személyi állományának és katonai felszerelésének feltárt összpontosulásaira, egy mintegy 8-10 kilométeres zónában. Bevetett egy Iszkander-rakétát, továbbá Tornado-SZ sorozatvetőt, nehéz lángszóró rendszereket és negyven FAB-500-as siklóbombát. A tájékoztatás szerint az ukrán fél "jelentős veszteségeket szenvedett".

A közleményben rámutattak: "a meghiúsult provokáció" célja azt volt, hogy negatív hátteret teremtsenek az orosz és az amerikai elnöknek az ukrajnai konfliktus rendezéséről folytatott tárgyalásaihoz, és lejárassák Donald Trump amerikai elnök békekezdeményezéseit. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Egyesült Államok átnyújtotta Kijevnek az ásványkincsekről szóló megállapodás új tervezetét, amely teljesen kiverte a biztosítékot Ukrajnában. A javaslat részleteit kielemezte a Jevropejszka Pravda ukrán lap, amely arra a megállapításra jutott, hogy ilyen formában a megállapodás aláírása egy életre szóló szégyen...
2025. MÁRCIUS 28.
[ 16:01 ]
Négy amerikai katona tűnt el egy litván kiképzési gyakorlat során, a mentési munkálatokhoz lengyel katonai egységek is csatlakoztak. A katonákat szállító páncélozott jármű egy vízzel teli területen süllyedt el, a mentést nehezítik a mostoha terepviszonyok – tudósított a Fox News. A Georgia állambeli Fort Stewartból...
2025. MÁRCIUS 28.
[ 14:04 ]
Gyakorlatilag megsemmisült az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután közép-európai idő szerint 8 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az Európa...
2025. MÁRCIUS 28.
[ 13:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó