Világ
Tűzeset és áramszünet miatt teljesen bezárt London legnagyobb reptere
Betűméret:             

Tűz és áramszünet miatt egész napra bezárt pénteken a londoni Heathrow repülőtér. A zárlat többszázezer utast érint, és a repülőtér tágabb körzetében 16 ezernél több lakóingatlan is áram nélkül maradt. A tűz közvetlen körzetét a hatóságok kiürítették.

A legnagyobb forgalmú európai repülőtér péntek reggeli közleménye szerint a tűz a légikikötőt ellátó egyik elektromos alállomáson tört ki a Heathrow-tól 2,4 kilométerre északra lévő Hayes városnegyedben, és ez Heathrow-n is jelentős áramkimaradást okozott.

Emiatt a London nyugati határában fekvő repülőtér pénteken 23:59 óráig zárva tart.

A felhívás arra kéri azokat, akik Heathrow-ról utaznának, hogy semmiféle körülmények között ne menjenek ki a repülőtérre, amíg a forgalom újra nem indul, és légitársaságuktól kérjenek további információt.

A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat péntek reggeli adatai szerint a zárlat legalább 1351 érkező és induló járatot érint a nap folyamán.

Az információs portál szerint a repülőtér lezárásának időpontjában már 120 olyan repülőgép volt a levegőben, amely Heathrow felé tartott; ezeket a járatokat kitérő légikikötőkbe irányítják át, vagy visszatérnek kiinduló állomásukra.

A legnagyobb távolságú járatokat az ausztrál Qantas légitársaság üzemelteti Heathrow-ra: a cég Sydney-ből Szingapúr érintésével naponta egy Airbus A380-as óriásgépet közlekedtet a londoni repülőtérre. A cégnek emellett a nyugat-ausztráliai Perth városából ugyancsak naponta egy közvetlen, leszállás nélküli járata van Heathrow-ra.

A Qantas tájékoztatása szerint mindkét pénteki járatot Párizsba irányították át.

Heathrow-n tavaly rekordszámú, 83,9 millió – naponta átlagosan csaknem 230 ezer – utas fordult meg, 5,9 százalékkal több, mint az előző évben.

A repülőtérről a British Airways légitársaság közlekedtet Budapestre naponta több járatot; a pénteki zárlat ezeket is érinti.

A Heathrow péntek reggeli közleménye szerint a következő napokban is jelentős fennakadások várhatók a repülőtér forgalmában.

A tájékoztatás szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a repülőtér áramellátása mikor áll helyre.

A londoni tűzoltóság közölte, hogy péntek reggel az érintett transzformátorállomás fele lángokban állt, és „elhúzódó” oltásra kell számítani.

Az oltásban tíz tűzoltóautó és hetven tűzoltó vett részt, írja az MTI.

A térséget ellátó áramszolgáltató cég pénteki tájékoztatása szerint Heathrow környékén 16 300 lakóingatlan is áram nélkül maradt a tűz miatt.

Az elektromos alállomás közvetlen környékéről a hatóságok 150 lakót evakuáltak otthonából.

A létesítmény köré a hatóságok 200 méter sugarú kordont vontak, és arra kérték a környéken lakókat, hogy lakásuk ablakait tartsák zárva az égő elektromos létesítményből kiáramló jelentős mennyiségű füst miatt.

A Londont közvetlenül kiszolgáló négy másik nemzetközi repülőtér – Gatwick, Luton, Stansted és City – forgalma zavartalan volt. Ezek közül Gatwickre, Lutonra és Stanstedre közlekednek napi járatok Budapestről.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Több ezren tüntettek Szkopjéban hétfő este a nyolc nappal korábbi, 59 halálos áldozatot követelő diszkótűz felelőseinek felkutatását követelve, illetve az országos korrupció felszámolása ellen - közölte a Vesti.mk északmacedón hírportál. A tiltakozók "Ki a következő (áldozat)?", "A korrupció öl",...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:27 ]
A Belgiumban zajló általános sztrájk miatt nem indulnak utasszállító járatok március 31-én a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál hétfőn. A megmozdulást szervező, szocialista beállítottságú belga szakszervezetek tájékoztatása szerint a...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 21:52 ]
Agyonlőtt autójában egy idős férfit és késsel súlyosan megsebesített egy katonát egy merénylő hétfőn délelőtt Észak-Izraelben - jelentette be a helyi mentőszolgálat és a rendőrség. A támadó egy Jokneám város melletti úton először autójával egy buszmegállóban várakozók közé hajtott, majd kocsijából...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 13:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó