Világ
Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma, a vizsgálat nem talált gyanús körülményeket
Betűméret:             

A tűz a legnagyobb forgalmú európai repülőteret és környékét kiszolgáló nagyfeszültségű elektromos alállomás transzformátorában keletkezett.

A transzformátor a tűzoltóság Részlegesen újraindult péntek este a forgalom a londoni Heathrow repülőtéren, amelyet egy transzformátorállomáson keletkezett tűz miatt 16 órányi időtartamra lezártak. A rendőrség közölte, hogy a tűz okának kiderítését célzó vizsgálatok nem utalnak gyanús körülményekre. A repülőtér vezérigazgatója szerint szombaton várhatóan teljesen helyreáll a menetrendszerű forgalom.

Tájékoztatása szerint 25 ezer liter hűtőolajat tartalmazott, és a berendezést teljesen elborító tüzet a hatalmas mennyiségű hűtőolaj is táplálta.

A London nyugati határában fekvő Heathrow repülőtér az első bejelentés szerint pénteken 23:59 óráig zárva tartott volna, a járatinformációs szolgálat azonban kora este közölte, hogy a kárelhárító munkálatok eredményeként már pénteken biztonsággal újraindulhat a forgalom.

A közlemény szerint ugyanakkor elsőbbséget kap a kitérő repülőterekre irányított repülőgépek fogadása. A repülőtér arra kérte az utasokat, hogy továbbra se induljanak el Heathrow-ra, ha légitársaságuktól nem kaptak olyan tájékoztatást, hogy járatuk indul.

Az első repülőgépek már megérkeztek Heathrow-ra, de ezek olyan gépek voltak, amelyeket a nap folyamán a második legnagyobb londoni repülőtérre, Gatwickre irányítottak át.

Elsőként a British Airways (BA) légitárság egy Airbus A380-asa és egy Boeing 777-ese repült át Gatwickről Heathrow-ra.

Heathrow-ról a British Airways naponta több járatot közlekedtet Budapestre is. Pénteken három budapesti BA-járat – a 866-os, a 868-as és a 870-es – lett volna esedékes, de mindegyiket törölték.

A BA péntek este bejelentette, hogy több hosszú távú járata az éjszaka folyamán felszáll Johannesburg, Fokváros, Szingapúr, Sydney, Buenos Aires és Rio de Janeiro felé.

A Londont közvetlenül kiszolgáló négy másik nemzetközi repülőtér – Gatwick, Luton, Stansted és City – forgalma zavartalan volt. Ezek közül Gatwickre, Lutonra és Stanstedre szintén közlekednek napi járatok Budapestről.

A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a zárlat miatt 1310 érkező és induló járatot töröltek Heathrow-n; 210 olyan repülőgépet, amely a lezárás bejelentésének pillanatában már a levegőben volt, kitérő légikikötőkbe irányítottak át.

Az információs portál összesítése szerint a New York-i John F. Kennedy repülőtérről például 28 járat volt úton Heathrow felé a zárlat elrendelésének időpontjában, és ezeket is máshova irányították.

Heathrow-n tavaly rekordszámú, 83,9 millió – naponta átlagosan csaknem 230 ezer – utas fordult meg, 5,9 százalékkal több, mint az előző évben.

A londoni rendőrség pénteken közölte: nincs jele annak, hogy a tüzet szándékosan okozták volna, de a tűz helyszíne és az incidens hatásai miatt a terrorizmusellenes ügyosztály nyomozói vették át a vizsgálat irányítását, mivel ennek a részlegnek megfelelő speciális erőforrásai vannak az okok felderítésére.

Thomas Woldby, a Heathrow vezérigazgatója péntek este közölte: a repülőtér menetrendszerű forgalma szombaton várhatóan teljes mértékben helyreáll.

Hozzátette: a tűz miatt olyan mértékű áramszolgáltatás esett ki, amely egy közepes város ellátásához is elegendő lenne. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Több ezren tüntettek Szkopjéban hétfő este a nyolc nappal korábbi, 59 halálos áldozatot követelő diszkótűz felelőseinek felkutatását követelve, illetve az országos korrupció felszámolása ellen - közölte a Vesti.mk északmacedón hírportál. A tiltakozók "Ki a következő (áldozat)?", "A korrupció öl",...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:27 ]
A Belgiumban zajló általános sztrájk miatt nem indulnak utasszállító járatok március 31-én a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál hétfőn. A megmozdulást szervező, szocialista beállítottságú belga szakszervezetek tájékoztatása szerint a...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 21:52 ]
Agyonlőtt autójában egy idős férfit és késsel súlyosan megsebesített egy katonát egy merénylő hétfőn délelőtt Észak-Izraelben - jelentette be a helyi mentőszolgálat és a rendőrség. A támadó egy Jokneám város melletti úton először autójával egy buszmegállóban várakozók közé hajtott, majd kocsijából...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 13:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó